Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Keserű Katalin: A budapesti Néprajzi Múzeum építészeti tervei és a gödöllőiek

136 Keserű Katalin: A budapesti Néprajzi Múzeum építészeti tervei és a gödöllőiek A Magyar Nemzeti Múzeum (1846) részét képező etnográfiai gyűjtemény 1892re már olyan mértékben gyarapodott, hogy szükségessé vált a múzeum épületén kívüli elhelyezése és bemutatása. Akkor a Várkert Bazárba, majd egy bérházba, a 20. század elején az Iparcsarnokba, majd a tisztviselőtelepi gimnáziumba, végül 1974-ben az egykori Igazságügyi Palotába (Kúria) került.

1 Mondhatni (kesernyés iróniával): hordozható múzeum, jóval megelőzve az 1960-70-es évek fluxusművészetének hasonló koncepcióját, de azt is mondhatjuk, majd 100 évvel öregbítette az 1980-as évek újrahasznosító művészetének történetét az építészet terén. Ez az eredetileg gyűjtők adományaiból összeállt és rendkívüli gyorsasággal gyarapodott, részben művészetinek is mondható gyűjtemény ugyanis - mely a tudósok és magángyűjtők mellett az iparművészet fellendítésén munkálkodó művészek és kereskedők, iparosok érdeklődésének is középpontjában állt a 19-20. század fordulóján

2 - nem tudott sem akkor, sem máig saját helyet találni. A néprajznak a századfordulón tapasztalható, a kultúrpolitikát is befolyásoló jelentőségéről több szaktudós értekezett már.

3 Részben összefüggött ez az országos közönségsikert és egyetemes tudományos érdeklődést vonzó millenniumi néprajzi faluval és az ősfoglalkozásokat bemutató kiállítással (1896).

4 Ezért nem meglepő, hogy a néprajzi gyűjteményt a Nemzeti Múzeum történeti gyűjteményével egyenrangúnak tekintették akkoriban. Kertész K. Róbert építész, aki a század első éveiben - sok fiatal kortársához hasonlóan - a magyar parasztház tanulmányozásával foglalkozott,

5 1908-ban tette közzé javaslatát a Nemzeti Múzeum megosztására és a néprajzi és történeti gyűjtemény közös, új épületére.

6 Csak az 1 Népi- és műépítészet egybeolvasztását figyelhetjük meg például a nyitott épületrészeken: a bejárat feletti teraszon, a kert sarkába helyezett pavilonon (ahol a vasbeton szerkezetű épületein megjelent, pontban végződő, elkeskenyedö oszlopfők tartják a keresztgerendát) illetve a tetőszerűen fedett kerítésen. Múlt és jelen építészetének ötvözését mutatja az, ahogy az emeletenként változó, egyszerű nyílásformák legfelül átveszik az apszis ablakainak félkörívét. Mint e példák mutatják, mindegyik építészeti ellentmondást feloldotta, s mindegyik feloldásban szerepet kapott a többi ellentétpár is, így szerves egységet hozva létre. Kósa László: A magyar néprajz tudomány története. Gondolat, Budapest, 1989. 2 Szabolcsi Hedvig (szerk.): A népművészet felfedezése. Tanulmányok a népművészetről és iparművészeiről 1875-1899. Budapest-Szolnok, 1973. MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, MTA Néprajzi Kutató Csoport, Damjanich János Múzeum 3 Jurecskó László: Koronghy Lippich Elek a népművészet felhasználásáról. In: MohayTamás (szerk.): Közelítések. Néprajzi, történeti, antropológiai tanulmányok Hofer Tamás 60. születésnapjára. Debrecen, 1992. Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke 4 Szemkeő Endre (szerk.): A millenniumi falu. Budapest, 1989 5 Kertész K. Róbert és Sváb Gyula: A magyar parasztház (felmérések 1903-1905). Budapest, 1908. MMÉE 6 Kertész K. Róbert: A Nemzeti Múzeum új épületének elhelyezéséről. A Magyar Mérnök- és Építész-egylet (MMÉE) Heti Értesítője 1908. febr. 2. 37-40.