Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Fejős Zoltán: A „népművészet"a 19-20. századfordulóján – kutatás- és fogalomtörténeti jegyzetek
119 A „népművészet" a 19-20. század fordulóján kapcsolódásának témáját is több vonatkozásban érintik. Az alábbiakban mindezek alapján, olykor többé-kevésbé konkrétan is hivatkozva valamely szerzőre, néhány eddig kellően nem tudatosított szempontot kívánok megfogalmazni. Célom, hogy a formálódó néprajzban rekonstruáljam az esztétikai szempont megjelenését, illetve az ilyen közelítésmód nyelvezetét, fogalmi körét. Az adott keretek között csak adalékok lehetnek ezek, a bővebb kifejtés, ismertetés lehetősége nélkül. Először is térjünk vissza Riegl példájára, pontosabban arra a problémára, hogy a társadalom adott szektorában előállított, használt anyagi javak milyen értelmezési szűrőn mennek át, s ennek révén hogyan válnak mind a tudományos vagy az esztétikai gondolkodás „csomópontjaivá", mind az irántuk tanúsított külső társadalmi érdeklődés és a befogadás alanyaivá. E bonyolult képlet leírását, értelmezését tartom még mindig tanulmányozásra érdemes kérdésnek, a már bőségesen föltárt tények, ismeretek ellenére is. A konkrét esetnél maradva, mit jelent például az az apró, netán jelentéktelen tény, hogy Riegl könyvét az Ethnographia nem regisztrálta, s a néprajzkutatók akkor valószínűleg nem is forgatták a művet. Arról van-e szó, hogy a néprajznak akkor még nem volt „népművészet"-képe, azaz sem maga a kifejezés nem tartozott fogalmi kelléktárába, sem nem is érdeklődött művészi-esztétikai kérdések iránt, avagy épp ellenkezőleg, annyira erős érdeklődést tanúsított, hogy már saját teóriái és kutatási eljárásai voltak s nem szorult rá művészet(történet)i kiadványokra? Vagy inkább arra kell gondolni, hogy az adott tárgyállományról a néprajz képviselői más szempontok szerint gondolkodtak? De még mindezek előtt fölmerül a kérdés: mire is kell a néprajz alatt gondolnunk az adott pillanatban, az 1890-es évek derekán? Magyarországon a néprajz ekkor minden előzmény ellenére még éppen, hogy csak formálódik. Szilárd, jól meghatározó szakágról még aligha beszélhetünk. Nincs egyetemi képzés, s az érdeklődőket tömörítő egyesület túlnyomórészt lelkes amatőrökből áll vagy más tudományszakok képviselőiből kerül ki. Az 1897-ben megjelent Pallas nagy lexikona szerint az egyesület, a Magyar Néprajzi Társaság ekkor 500 tagot számlált, miközben a lexikon név szerint mindössze négy magyar(országi) etnográfust nevez meg, s közülük csak háromnak szentel biografikus címszót. Közülük Pápai Károly nem önállóan, hanem csak a nyelvész Munkácsi Bernát munkásságát ismertető szócikkben szerepel, viszont Huszka József, Reguly Antal és Réthy László tevékenységét egy-egy rövid életrajz villantja fel. Reguly azonban már régen halott, Réthy neve mellett viszont az is szerepel, hogy az éremtár őre, numizmatikai író, így a Pallas szerint „tisztán" csak egy ismertetésre méltó etnográfusunk van, Huszka József. 8 Róla egyébként a szócikk is világosan leírja, hogy képesítése és foglalkozása szerint rajztanár (bár egyébként tudjuk, ekkor a Néprajzi Társaság választmányának tagja). Belülről sem más a kép. Ugyanekkor például a fiatal Jankó János - róla talán épp kora miatt nem tud a Pallas Oroszországból egy magánlevélben a következőt írja: „azok, akik eddig Magyarországon ethnografiát csináltak és csinálnak, Herman Ottón kezdve egytől egyig iskolázat8 DVD Könyvtár VI. Lexikonok, adattárak. Budapest, Arcanum 2004.
