Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)
A MŰVÉSZTELEP TAGJAI
nagyobb volt a testinél. Ezek először a szánalmára apelláltak, aztán hízelgő szolgálatokkal beljebb kerültek, először az udvarba, aztán a házba, aztán a díványokra, a zongorára, a szekrényekbe, a gyerekekbe, a nagynénikbe, a fejükbe, a fejükre, a fülükbe, a lelkükbe, a legtitkosabb vágyaikba. A hammelni patkányok kis cincogó mezeíegérkék voltak hozzájuk képest. Mikor már nagyon sok volt belőlük, mikor már minket is kezdtek nyugtalanítani, akkor elvesztve vékony cérnán lógó türelmemet, pattogó szavakkal kértem Aladárt, hogy zavarja ki ezt a népséget, mert rontják a gyermekeit is. Legtöbbször úgy tett, mintha nem is hallaná. Mikor azután teljes energiával, hogy ne mondjam, gorombasággal hivatkoztam ama bizonyos muzsikra, aki szánalomból visszarakja a haja viszkető vendégeit, akkor egy gesztussal és egy-egy jelzővel illette őket, amivel tudomásomra hozta, hogy tisztában van velük, tudja kik, de... És hagyta őket. Mi ez nála, tűnődtem, a kiválasztási erők hiánya? Vagy szlávos hajlam a kollektivitás iránt, csak legyünk mentül többen? Vagy tudat alatt szánalom, de hiszen ő hangoztatta, hogy embertelen érzés, hát hogy ki nem ássa és föl nem hozza tudatába! Néha úgy járt-kelt, mint egy Jeruzsálem-járó nazarénus. Néha indus fakírnak néztem, mikor készakarva kereste a nehézségeket. „Was ist das Schwerste, ihr Helden? Kérdi Zarathustra. 15 9 Mi is hát a legnehezebb, hőseim, így kérdezi a súlyokra vágyó Szellem, hogy magamra szedjem és így megvidámítsam az Erőimet? Nem az-e, hogy lealacsonyítsam magamat, hogy ezzel megsérthessem a büszkeségemet? Ostobaságait kivilágítsam, hogy megtréfáljam a büszkeségét." íme, ezek a szavak sokat megmagyaráznak és ezekkel közelebb kerülünk egy szenvedő lélekhez, amely a tevekorszakát éli. Itt hatolunk a titkok titkába, amelyet egyedül viselt, egyedül, mély homokban, napsütésben, jéghidegben, szomjasan, mint a teve, hordta, hordta... Nehéz, súlyos lélek lett, és ehhez vette körül magát a bukfencező bohócaival a lecsúszottaknak. Súlyos lélek, amely gyöngyöket izzadt művészetté. Mert bizony, semmiből nem teremtődik semmi. 15 9 Idézet Friedrich Nietzsche lm-ígyen szóla Zarathustra c. művéből. 121
