Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

A GÖDÖLLŐI LETELEPEDÉS

A GÖDÖLLŐI LETELEPEDÉS Az első fészket, a Szondi utcai lakást az életviharok úgy megtépázták, hogy onnét már szinte menekülni vágytak. Aladár a Rózsadombon talált is nagyon szép kilátással kecsegtető telket. Eléjük tárult az egész vár. Almási Balogh Loránddal már el is készítették a terveket, csak építkezni kellett. Ám e telekre Antikáék építkeztek és élvezték a szép kilátást - pár évig. Aztán akkora kétemeletes házat húztak eléjük, ami háromnak is elég volna. Hát mi történt? Az örök jó Tóni bácsi, valamely előérzettől sarkallva, mind többet beszélt a nyugdíjba menésről. írt Aladárnak, járja be Budapest környékét és keressen nekik megfelelő lakást, lehetőleg erdős helyet, ahova öreg napjaikra letelepedhessenek, úgy, hogy ők is közel legyenek. Ekkor gondolt Gödöllőre és elejtette a rózsadombi építkezést. Talált Gödöllőn egy házat Tóni bácsiéknak és egy másikat maguknak. Az alkudozás utálatát rábízta a Szondi utcai szomszédra, egy ügynökre, akinek a levelezését ez ügyben oly mély csodálkozással hallgattuk, mintha Kr. e. a VII. század valamely levantei ágense alkudott volna egy telekre. Egészen új volt nekünk, illetőleg hogy régi-régi nyelv, amelyen pró és kontra folyt az alkudozás a tulajdonos és ágens között. Látszott, hogy élvezték kölcsönösen a mesterségüket, mint a bokszolok. Ki tud egy döntő érvvel a gyomorfőre vágni. A szenvedő fél, nem kételkedem benne, a harmadik volt, Aladár. Jaj, csakhogy szegény Tóni bácsit fészkelődő előérzete nem csalta meg: valahova készült, csak azt nem tudta, hova. Fáradozása ígéretföldére nem jutott, mert még nyugdíjaztatása előtt meghalt Kolozsvárott. Johann mellé került, a hú sógor mellé. Együtt porladnak, de félő, hogy poraikat szétszóratja az utókor, mert megindult már a németvölgyi temető feldúlása. Utolsó gesztusával még irányt jelölt Aladárnak, mint Álmos, a letelepedésre. Itt vagyunk tehát Gödöllőn. Ezt a szót leírva szinte megijedek, mi lesz most? Az első rész messzeesett már, szinte egy félszázadnyira, s így az idő lekoptathatta a felesleges részleteket. Itt azonban összevisszaságban nyüzsög minden részlet és duzzad az emlékezetem, de mit írjak meg és mit hagyjak ki? Csak tallózva járhatok, mint valaki az avarban és úgy lehet, azt is eldobom, ami később kellene és belecsúszik olyan is. amit el kellene hajítani. Hát, Istenem, lesz, ahogy a tollamtól telik. Nem akarok mást, mint hogy egy jó barát emlékművéhez, amit munkáival maga állított önmagának, a kegyelet koszorúját letegyem. Itt szedegettem hozzá a leveleket, a gödöllői erdőn és naiv ügyetlenséggel fűztem össze, de annál nagyobb szeretettel. 93