Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

ESKÜVŐ ÉS TORDAI ORSZÁGGYŰLÉS, 1895

Egész Kolozsvár mozgósítva van. Aladár, amint megbeszélte a szabást, rohan a kiválasztott történelmi fejei után. Rajzolja E. Kovács Gyulát, a nagy színészt, fut a szegényházba, ott is talált valaki öreget, az egyetemen is talált valami történelmi profilt Koncz egyetemi szolga fején. S míg ő így futja a várost, hogy történelmi képeit a realitásból összefilmezze és áttegye a fantázia valóságává, addig Tóni bácsiéknál Dull István egyetemi szolgája hol ezt, hol azt veszi magára a történelmi rongyokból és zsigorás lábain komikus táncra perdül, hogy derültségben tartsa a szorgalmasakat. E lázas munka közben végre „felvirrad a dicső nap hajnala" ama bizonyos augusztusi napon, nekik bizonyára különben és ragyogóbban, mint bárki másoknak. De ezt is alig élvezik, mert Aladárnak még el kellett szaladnia E. Kovács Gyulához, hogy bevégezze rajzát és jaj, én nem eresztettem volna el - úgy belefeledkezett a rajzolásba, mint Edison a tanulmányaiba, szerencsére nem oly végzetesen, mert még idején megjött, noha a palástolt pánik már kezdett mutatkozni az érdekeltek arcán. Most aztán hagyjuk őket! Aladárra csőstül szakadt, amire vágyott, sőt még az is, hogy nem Velencébe mentek, a tubikhoz, ez már igazán banális lett volna, hanem csakazértis, mindenek ellenére a „rongyos" Diód látta az első együttélés „gyönyöreit és keserűségeit." így végződött a kesergő szerelem. A Lillák biztosak lehettek, mennél tartózkodóbbak, annál inkább. A mostra nem alkalmazom, mert új átértékelések idejét éljük, s ma már új fegyverek járják a szerelmi hódításban is, új szerelmek is, új házassági formák is, egészen új morálisok is. Visszafelé pedig nincs, csak szomorú kísérletek. No és? Hát a régi rivális, a drága Muksch? Hol a régi morál, az igazságszolgáltatás? Milyen régi-régi jelszavak! Ővele nagyon szigorúan bánt a sors: neki az jutott, hogy tudta élvezni a mások boldogságát, ezt őszintén, teljes lelkéből. Szerzetesi boldogság, több: szent ferenci. Egyszer ezt mondta kisebbik húgának: - Mit akarsz, nem szép százalék, négyből három boldog? Másutt ennyi sincs. Őbelőle, minden látszólagos erupció nélkül elköltözött a sacro egoismo. Tudott őszinte testvéri szeretettel jönni Aladárékhoz, anélkül, hogy ezzel belőlük önvádat vagy valami efféle chichit váltott volna ki. Hogy itt-ott epileptikus rohamai voltak, ez lehetett a Balaton mellett szerzett napszúrástól is. Ezt jó volt elhinni, el is kellett... Csak egy valaki nem hitt a famíliában, Pici, a legkisebb. Folytonos, meg nem szűnő aggodalommal kísérte mindenüvé szeretettel és gondoskodással a drága, jó fiút. 68