Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)
SZERELEM
Most hát bent vagyunk a kesergő lírában. Itt értjük meg a római szívbajt, a piramis-lépcsők ártalmasságát és Porta d'Anzio gyógyerejű szépségeit. A bezárt bimbó zárt bimbó akar maradni, jól teszi, ha nem is tud róla, mert ez a varázserő, amelyet körül kell tüskézni. Nem felel vagy nagyon túl kategorikusan. - írhatsz, de tőlem ne várj! Ez a felelet... Hát honnét tudjuk, megkapta-e? Mit gondolt, mit érzett? Hát ez csakugyan megőrjítő! De Aladárunk, ha a szíve gyenge is, szelleme szerint erős és ír, felelet nélkül is. rendületlenül, míg össze nem rogy, s ott találják Bágerék, a jó osztrák fiúk a lépcsőn. De mit tud minderről az a kislány? Ő csak őrzi a bimbót. Hogyan lehet a lelket nevelni, mi minden irányú szenvedés kell ahhoz, különösen ha szellem szerint oly gazdag valaki, mint Aladárunk. És ezt nem irányítja semmi, senki? Ez csak úgy véletlenül történik, hogy akad egy kislány, aki nem reagál semmi vallomásra. „Vén róka - mondja - és engem meg hagyjatok békében... Sokkal érdekesebb ez a könyv..." És nem felel senkinek, még Mari néninek sem, ha éppen úgy jön a hangulata, nyugodtan olvas tovább. A „kislány" amint elvégezte a Zirzent, azonnal állásba ment Lőcse mellé Csáky Lajos grófékhoz a gyermekek mellé, Kluknóra. Igazi úriemberek módján családtagként bántak vele, s ő boldognak érezte magát e körben. Klukno... hány borítékra írtad, szegény Aladár az alatt a négy év alatt, mert ne felejtsem, 1892 nyarán, hogy Rómából megtértünk, végre döntésre került az ügy, de titkosan és kvázi - eljegyezettek lettek. A házasságról egyelőre még szó se lehetett, „mach etwas ausdich" 6 9 volt a jelszó, de most már olyan koncentrált erővel, mint a bécsi diák. Megható az az igyekezet, amellyel törtet, hogy érvényt szerezzen magának, de legitim úton: műveivel, s közben mennek Kluknóra az önbiztató levelek. A feleletek még mindig nagyon gyérek, nem is biztatók és nagyon feltételesek. Nem is tudom, mit csodáljak Aladárban, a makacs és törhetetlen kitartást, vagy azt a feltétlen hitet, hogy minden jóra fordul, amint a lehetősége meglesz. És minden ellenkezés mellett mindjobban tudja, hogy a vége győzelem minden irányban. Mert párhuzamosan ostromolja a „kislányt" is, meg a Múzsákat is. Biztatja is a kvázi-menyasszonyt, hogy vegyen részt az ő művészetében, mert csak igy segít neki. Minden ilyen irányú érdeklődése új erőt ad, s közelebb jutnak a kibontakozáshoz. De a még mindig kis vad féltékeny a művészetre, első és egyedüli akar lenni, nem osztozkodik a Múzsákkal. „Tudod-e, hogy mi jutott ma munka közben eszembe? Hogy nem is tudnálak úgy szeretni, ha festő nem volnék. Hidd meg, 6 9 (Ném.) „Hozzál ki magadból valamit." 55
