Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

CÉHBELIEK TÁRSASÁGA, 1913

is kezdték firtatni. Nézték a régi alkotásokat: ezeken nem látszik az agyag, de hiszen az nem is lehet cél, az csak egy szurrugatum. A festők is észrevették a murális és az állványpiktúra lényegbeli különbségét. Ezt még megengedték, de már hogyan került be Krieschnek a „Tündér Ilona" gobelinje a Műcsarnok első termébe, igaz, szerényen, a magas ajtó fölé, mintegy odatartozó supraporta, az csakugyan megmorogni való volt és morogtak is a reszkető múmiák. E viszonyok ellensúlyozására kerestünk össze egy társaságot. 1913-ban alakult a Céhbeliek Társasága. Az első kiállításuk katalógusában, azon a címen „Miért álltunk össze mi, Céhbeliek", Aladár így ír: „Minden művészeti irány helyes, amíg igazán belső, szent meggyőződésből fakad... Bármily nehéz és küzdelmes legyen is külső életünk, mindaddig, amíg él lelkünkben az alkotásnak tiszta, gyermekes, mindenről megfeledkező öröme, amíg áll a művészetbe vetett hitünk, komoly veszedelem nem fenyegetheti művészetünket. Eddigelé a művészi léleknek ezt, az alkotáshoz annyira szükséges állapotát csak kívülről, a fejletlen és tudatlan társadalom révén érték támadások. És bármennyire széjjel is húztak művészi kérdésekben művészeink és hadakoztak is egymással, mégis eme külső támadások ellen mindig öntudatlanul is szolidaritást vállaltak... Most azonban mit látunk? Maguk a művészek fogtak botor cinizmussal fejszét a művészet fájára. Mikor azt látjuk, hogy a parlamentarizmusnak kacagtatóan szomorú karikatúrájaképpen művészek párttá, érdekcsoportokká verődnek össze - nem új művészi irányok megkereséséért és kifejlesztéséért, hanem egyszerűen hatalmi és személyes érdekekért, elárulván e személyes érdekeknek művészetüket. Mikor azt látjuk, hogy művész képes jobb, belső meggyőződése ellenére művésztársát kiállítási zsűrin, pályázatokon nem a művészete szerint ítélni meg, hanem a szerint, amint az pártjához, tehát személyes érdekkörébe tartozik, avagy sem... Azért álltunk hát össze... hogy azt, amit mi művészileg igaznak ismerünk fel, nem fogjuk megtagadni sehol, sohasem, semminemű személyes érdekből és célért és zászlót hajtunk előtte, került légyen az bár legnagyobb ellenségünk keze alól is..." Ez időben a művészek ilyen politikai felbomlása volt az előtérben. azért is írta Aladár, mert ebben előre látta ennek következményét a politikához jobban értő kultuszminisztériumnál. Később ez a program oda módosult, hogy iparkodjunk, mi Céhbeliek, adandó feladatokat együtt megoldani. Összeállunk az építésszel, megcsináljuk együtt az építészeti s a művészi részt, nem elszakítva, hanem együtt, s aztán, kinek milyen a hajlandósága: az egyik szobrokat farag a feladathoz, a másik mozaikot vagy freskót, a harmadik színes ablakokat, a másik belső berendezést, szóval kimunkálni egy olyan harmonikus együttműködést, aminőt a gótikus időkből látunk. 155