Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

GÖRÖGORSZÁGI ÚT, 1911

Patrasban. (...) Hotelünk makartosan velencei nobili-palotaszerű éttermében ültünk, midőn oda tarka-bojtos-zsinóros hálókabátban igen szánalmas, majdnem ijesztő alak toppant be. Egy delirium tremensben szenvedő angol úriember, ki kérve kért, könyörgött egy pohár borért. A pincérek persze kituszkolták, de ő hol itt, hol ott jelent meg, az ételfelhúzó előtt, a folyosón, folyton ismételve: „give me a glass of wine". Soká nem fogom szemének kifejezését elfelejteni. (...) Június 5-én, hétfőn. Reggel fél 8-kor lteában voltunk. Miután bennünket most, amióta Ralliéknak eladtuk a lelkünket, úgy adnak kézről kézre, mint valami gyapot-ballont, hát itt sem csodálkoztunk, hogy már várt reánk ember, öszvér és minden, amire szükségünk volt. Felkapaszkodtunk hát a már jól ismert nyergekbe, s már oda sem néztünk sziklának, kőnek, hőségnek - pedig volt mindegyikből bőven! Tízkor fent voltunk Delphiben. Delphi, Delphi, nem hiába maradtál utoljára! De meg is fogott itt úgy a régi világ igazi hangulata, mint sehol egyebütt! (...) A legmelegebb órákat a múzeumban töltöttük, újabb és újabb gyönyörűségek, újabb és újabb okulások között. (...) Igen érdekes egy magas akantusz levelekkel fodrozott oszlopszerű száron három táncoló charisi leány. Az egésznek valósággal indus hatása van és mutatja azt, hogy mennyire nam kánon szerint, hanem a lelkük felbuggyanó gazdagságából merítve oldották meg feladataikat. Mindent mertek. mert nagy erejükben nem ís tudták, hogy a művészetben „merni" kell. Sokkal naturalisztikusabbak voltak, mint mi rendesen hisszük és sokkal stilisztikusabbak is egyszerre. Meg akarták egyszerűen mondani, amit valami dologról tudtak és éreztek. (...) Június 6-án, kedden. Csak ismét hajnalban kellett kelnünk. (...) Még teljesen sötét és csillagos volt az ég, mikor öszvéreinkre ültünk, s ezért eleinte mégis kissé feszélyező volt, mikor az állatok kőről kőre zökkentek lefelé és mi velük. De csakhamar győzött leikünkön a hatalmas táj misztikus reggeli hangulata. A hegyoldalak mellett elhúzódó köd foszlányok, a völgyben szürkülő olajfák tömege felett - egy-egy felrebbenő,felijesztett madár, majd átvonulva a falun - a sötét, csendes házak között, hol csak itt-ott égett valami kis mécses, vagy matatott valamit egy-egy magányos ember, künn háló öszvérek, lovak megmozdulása, s fölöttünk a mindjobban halaványodó ég, bizony nem bántuk egy cseppet sem a korai kelést. (...) Hajónkra szálltunk. (...) Hátul a fedélzeten két görög fezt viselő cigány húzta a nótát. Az egyik hegedűn, a másik meg olyan gitárféle csimpolyán kísérte. Sorban előjöttek katonák, egyéb legények, kettesével, hármasával. Zsebkendőiknél vezetve egymást, olyan ügyes táncokat roptak, hogy öröm volt nézni. Mindig egy volt az előtáncos, kettő vagy legalább egy pedig kísérte. Mindegyik meg 149