Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

GÖRÖGORSZÁGI ÚT, 1911

lyozása lehet nagyon kényelmes, de így egymás mellé állítva, sok hazugságot hordoz magában. A tulajdonképpeni nagy, vallásos, görög stílus mégiscsak mindig a dór volt, s ez egyiptomi forrásból táplálkozik. Vele szemben a jón sokkal profánabb és határozottan keleti mintaképekre vezethető vissza ornamentikájában is. Ez monumentális sohase tud lenni. Eredetével és fejlődésének legelső fázisaival még nem vagyok tisztában. A korinthoszi stílusnak meg egyáltalában már úgyszólván semmi köze nincsen a görög világhoz. (...) Néhány szép asszonyt, leányt láttunk a kocsikban és gyalog, különben a közönségnek nem volt más a megjelenése, mint pi. Nápolyban, vagy egyebütt DélOlaszországban. Hiába, a kultúra és a népélet jelenségei nagyon a szélességi övek szerint jelentkeznek. Spanyolország, Olaszország fel Rómáig és Görögország egy kultúrzónába esnek, s roppant sok bennük így a külső szimptómákban a közös vonás. És most már aktív részt a kultúra kiépítésében alig vesznek. Az intenzív, vezető munka zónája mind északabbra és északabbra szorul. (...) Május 23-án kedd. (...) Bementünk az Akropolisz múzeumába s itt megint nagy örömök és meglepetések vártak reánk. Nem a görög-római márvány-limonádé, amellyel már torkig vagyok, hanem egészséges, ép korok, még így összetört voltukban is életet sugárzó maradványai. Az első termekben az akropoliszi Hekatompedon két timpanonjának töredékei. Két oroszlánnal viaskodó bika, borjút lesújtó nőstényoroszlán s mindenféle más kígyós szörnyetegek, igen szép, szigorú vonalakban s erősen kifestve. (A Hekatompedon régi, százláb hosszaságáról elnevezett templom, melyet Peisistrates fejezett be s a perzsák dúltak fel.) Továbbá egy külön (kerek) teremben egész sorozata a leggyönyörűbb leányszobroknak, melyeket annak idejében valószínűleg Athene templomában állítottak fel valami vallásos vagy fogadalmi célból. Valamennyie ugyanazt a mozdulatot variálja, amint az oltár elé lép, egyik kezében a ruháját fogva fel, a másikban gránátalmát (vagy mit?) nyújtva az istennőnek. Valamennyie ki van festve vastagon a fehér márványra, hajzat, a ruha ornamentikája, ajkak, szemek. E szobrok méltóságát és báját leírni lehetetlen, szinte megborzad az ember társaságukban, amint mindenfelől csendesen, oly nyugodt szempillantással és nemes fejtartással lépnek felénk! Nagy a szépség igazsága és hatalma! (...) Délután phaleroni fürdés és fájdalmas elgondolása annak, hogy miért is hát nem lehetnek itt azok a kicsinyek és legkisebbek, akiknek élete még néhány külön szállal van az enyémhez kapcsolva, s akiket most édesanyjuk oly szép csendesen vezethetne elém a lenyugvó nap aranyfényénél. Május 24-én szerda, IEPEOI AIONYIOY EAEY0EPQI. Ő léphetett a legnagyobb méltósággal abba a színházba, mely az ő istenének a tiszteletére emeltetett 146