Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

A MŰVÉSZTELEP TAGJAI

a művészet mellett a művészt is. Jó kollégának is bizonyult. Tanulni is vágyott. A Zeneakadémián Aladár mellett festett is egy al frescot, most is látható az első emeleten. Hogy azután mégis visszatért első szerelméhez, a tudományos régészethez, ha sajnáljuk is, megértjük. Örökké, no, amennyiben a halandó ezt a szót egy pillanatnyi élet tartamára a szájába veheti, örökké hálás leszek Zichy István grófnak, hogy elhozta közénk Fontenay vicomte-ot. A legkedvesebb, a legbájosabb francia volt, akit valaha láttam. Nem tudom, minő titkos átörökléseken keresztül tudta megőrizni azt a hasonlíthatatlan úri voltot, amelyet a franciákból oly alaposan kioperáltak a forradalmak vad gyilkosai. Dumas pere felbecsülhetetlen szolgálatot tett a franciáknak, mikor megírta a Három muskatérost [A három testőr], akik négyen voltak. A naiv és a való helyzettel nem ismerős idegen még mindig elhiszi, hogy vannak még olyan franciák. Sehol nem sikerült oly maradék nélkül kiirtani a finomra kitenyésztett valódi úriságot, ha igazak Dumas típusai, mint a francia forradalmaknak. A nietzschei csőcselék viszont sehol se jutott oly maradék nélkül a helyükre, gondoltam mindig, és e meggyőződésem élő meghazudtolására hozza István gróf a kis Charles-t. Kivétel, kivétel, üvöltöm, mert sem az apja, sem az anyja nem hasonlítanak hozzá. A főkonzul-apa valami diplomáciai hibát követett el, mire azonnal hazarendelték. Kis Charles-t aztán 1915 őszén láttam viszont Párizsban. Leányos arcát finom pehely fedte, tekintete az ismeretlenbe néző lett. Valami teozófus francia társaságba vitt el bennünket Tudor-Harttal. Itt a nagy disputák alatt megtetszettek neki TudorHart elvei és csakhamar belépett annak iskolájába. Nagy haladást tett. De mire kifejlődhetett volna, átcsapott költőnek és Tudor-Hart szerint itt nagyhamar kibontakozott igazi tehetsége és gyönyörű verseket írt. A francia sajtó is ünnepelte, sőt a szülők is kezdték komolyan venni elhanyagolt, bohém fiukat. És most kitör a nagy háború, beáll katonának, a szülők kedvencével, öccsével együtt, s még a nyár folyamán mindkettő odavész. Rövidke kis élet, nagy remények, még nagyobb tragédia. Amellett, hogy hűségesen őrzöm emlékét, örülök, hogy ideiktathattam mint Aladár körébe tartozót, meg annak is, hogy meg tudtam őrizni arcának finom vonásait és ezekben egy már kihalt, szép típust. A többi fiatalt nem most részletezem, mert egyelőre nem is látom őket külön, mindig csoportokba verődve szálldogáltak, hol itt szálltak le, hol amott. Hol ennél, hol annál bújtak meg. Összejövetelek mindig voltak, néha hangosabbak is, de ezek csak két-három nap múlva jutottak tudomásunkra. Az öreg macskák nélkül rendezték, jobban lehetett cincogni. A vidám, de dolgos és ha kellett komoly fiatalság mellett, ahogy ez már nálunk elkerülhetetlennek látszik, Aladár köré nemkívánatos elemek is tapadtak. A koraérett hibásak, akiknél a lelki defektus sokkal 120