Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

A SZÖVŐMŰHELY

NAGY SÁNDOR ÉS LEO BELMONTE NAGY SÁNDOR PÁRIZSI MŰTERMÉBEN elkészült, mindenféle titkos szerekkel itatta át, hogy fényesebb legyen. Aladár itt is próbálkozott ellentmondani, de akkor az apáca helyébe lépett a markotányosné, és kikelt magából. Minden áron kötődni akart. Szenvedélye volt a veszekedés, de ahhoz ő kevés volt, még kellett volna valaki. Mindent elkövetett, hogy Aladárt is kihozza a szokott flegmájából. No, erre várhatott. A végén már félteni kellett, hogy bizony megpukkad, mert nem sikerült Aladárból még egy hangosabban mondott szót se kierőszakolni. Mikor minden kísérlete dugába dőlt és látta, hogy emberére akadt, valamelyik kéményen-e vagy seprűn elrepült, erős kénszagot hagyva hátra. Kisázsiába ment-e vagy Pest Ninivéje nyelte-e el, nem tudtuk, de nem találkoztunk vele többet. Aladár végigsimított boncos haján: „Pedig kár volt érte" - mondta. Megírta Aladár hosszú levélben az egész szőnyegszövő alapítását és kért bennünket Picivel, hogy rajzoljunk szőnyegmíntákat, egyben sürgősen kéri Belmonte párizsi címét, egy Julián-kollégáét, akit a Tudor-Hart-féle látogatás után való vakációra meghívtam és akit szintén levittem Diódra és most bőrmunkát készített nekem. Terve van vele, írja, és egzisztenciát jelent számára. Ismerve tüneményes kézbeli ügyességét, azt ajánlotta neki, hogy tanulja meg a párizsi Manufacture99