Lábadi Károly: I. Grassalkovich Antal, a templomépítő (Gödöllői Múzeumi Füzetek 5. Gödöllői Városi Múzeum, 2003)
Szentegyházak - Dány
ido és családja az 1720-as években királyi adományképpen kapta meg. Ismeretlen áron 1746-ban vásárolta meg Grassalkovich Antal, és attól kezdve a gödöllői birtok sorsában osztozott. Amikor megtörtént Dány birtokoscseréje, erről a falu helytörténetét jól ismerők azt állapították meg, hogy „nemcsak egyszerű jelentéktelennek látszó személyváltozás következett be Dány életében, hanem egy fejlődést megindító, barokk szellemmel töltekezett élet, természetesen a maga provinciális méretében". 2 0 Az új tulajdonos a szőlőket hat éven keresztül mentesítette a dézsma alól, az igásállatok hiánya miatt hitelbe adott a dányiaknak lovakat, fellendült a házépítkezés. Az 1770-es urbárium is aránylag kedvező volt a dányiakra nézve. Grassalkovich uralkodó elve érvényesült benne: „a jobbágyság anyagi boldogulása, amikor ez a jobbágyság gyarapodását szolgálja, ugyanakkor a földesúr legfőbb érdeke is." 2 1 Nem lehet tudni, volt-e Dánynak középkori temploma. A Pongrácz-féle földabroszon templomos hely. Az 1697. évi Canonica Visitatio csak fából épült egyházát említi, amelynek titulusa Szent Jakab. 2 2 Gundaker gróf támogatásával a hívek 1724-ben szilárd anyagból építettek templomot. Más forrás 1725-re teszi a templom restaurálását, azaz javítását, amely arról is tudósít, hogy 1790-ben 1270 volt a katolikusok száma. 2 3 Grassalkovich 1766-ban nagyobbíttatta meg barokkos ízléssel. Egy XIX. századi törzsvagyonkönyvbe beírt szövegrészletben áll: „A régi kisszerű templomból, a szentélyen kívül egyéb már nem létezik, s ez is egy öllel magasabbra lett emelve. Az akkori gödöllői uradalmi tiszt állítása szerint ezen alkalommal, vagyis 1766-ban 4000 forintot pengő pénzben költött a gróf a dányi templomra." 2 4 Isten dicsőségére 1908-ig állt fenn, amikor helyére új templomot építettek. A templom XVIII. századi felszereléséből jóformán alig maradt valami. Oltárképe a XVIII. század utolsó éveiből való, alkotója ismeretlen. Talán a kegyúrtól eltanult adakozás serkentette az egyik helybéli polgárt is, ugyanis egy kehelyrészletről maradt nyom ajándékáról: a barokk korból származó talpon és nóduszon „Georgius Menyhárt fieri curavit 1765" felirat áll. 2 5 Ez a jómódú dányi lakos felemeltetett egy kőkeresztet, valamint egy szent szobrát is. Az 1777es Canonica Visitatio tesz említést Nepomuki Szent János szobráról: „Nepomuki Szent János tiszteletére háza átellenében, a község 33