G. Merva Mária (szerk.): '48 kultusza (Gödöllői Múzeumi Füzetek 4. Gödöllői Városi Múzeum, 1999)
G. Merva Mária: Negyvennyolc a ponyván
első számú, pozitív ponyvahősök. 1 5 Ebben a szemléletváltozásban szerepet játszott egyrészt Rózsa Sándornak és szabadcsapatának a szabadságharc alatti szereplése. Másrészt az, hogy az önkényuralom alatt a betyárok közé álltak bujdosó honvédek, sorozás elől menekülő szegénylegények is. Az 1850-es és 1860-as évek ponyvatörténeteiben a betyárság mint a szegénységet, szabadságot védelmező, igazságosztó mozgalom jelent meg, amint azt részletesen elemzi Békés István a Magyar ponyva pitaval (1966) című művében. Az 1867-es kiegyezés fordulatot jelentett 48 kultuszában, s ez a ponyván megjelenő termékekben is tükröződött. Az osztrákok politikát változtattak: a kiegyezést igyekeztek úgy feltüntetni, mintha az a 48-as követelések megvalósulása, a nemzeti álmok beteljesülése volna, és szabad utat engedtek az emklékezésnek. Számos vallomás, emlékalbum, népdalgyűjtemény látott ekkor napvilágot, kitüntették, lefotografálták a még élő 48-as honvédeket és elkezdték gyűjteni a szabadságharcos ereklyéket. Az engedélyezett Kossuth-kultusz és szabadságharcos kegyelet, a kiegyezést követő gazdasági fejlődés átértékelte az 1848-as eseményeket és a Kossuthhoz fűződő viszonyt, az ő potenciális szerepét, száműzetéses státuszát. 1867-ig a ponyvaművek egybehangzóan népszerűsítették a politikust, minden lehetséges módon ébren tartották a rajongás, a hazavárás érzését vele kapcsolatban. A kiegyezés után azonban már senki sem akarta igazán, hogy visszatérjen. Kaszás Máté, Zimándy Ignác nyíltan úszító Kossuth-ellenes iratokat adott ki. 1 6 Nem lebecsülendő az a szerep, amelyet a ponyvairodalom a kultúra formálásában és a nemzettudat alakításában játszott. A kiadók folyamatosan gondoskodtak 48 emlékének ébrentartásáról. Egy-egy évforduló kapcsán dokumentum jellegű kiadványok is ponyvára kerültek, például Kossuth levele a ceglédiekhez, Kossuth halála alkalmával a betegségéről publikált orvosi jelentések, tudósítások, az aradi vértanúk életrajza fametszetekkel illusztrálva. Ugyanakkor számtalan olyan fércmű, tákolmány, aljirodalom is megjelent, amelyik visszaélve Kossuth vagy Petőfi nevével, csak ürügyül, reklámfogásként használta a szabadságharcos hősöket egy-egy gyönge sztori eladásához. A paraszti és kispolgári rétegek ezekből a felemás értékű, zavaros ideológiájú, leegyszerűsített történelmi képleteket sugalló nyomdatermékekből merítették társadalmi és történelmi ismereteiket, ezekből nyerték naiv és mitizáló történetszemléletüket. A ponyvatermékek és a gyakran ponyvaszövegekkel kísért olajnyomatok nagymértékben hozzájárultak 48 emlékének megőrzéséhez, de ahhoz is, hogy az általuk sulykolt közhelyes ismeretanyagra és primitív képre egyszerűsödjön 48 kultusza. Ezt mutatják Babits Mihály Kép egy falusi csárdában című versének keserű szavai is: „Múl az év, múlik a láz is, szent ügyük már csupa frázis." 71
