G. Merva Mária (szerk.): '48 kultusza (Gödöllői Múzeumi Füzetek 4. Gödöllői Városi Múzeum, 1999)

Hermann Róbert: A Kossuth-kultusz

fekete ruhát „Kossuth-gyásznak" hívták. Kossuthot tehát ez az 1849-1867 közötti időszak növesztette olyan mitikus hőssé, akinek visszatérése, mint István vagy Mátyás királyé, az ország minden gondját megoldaná. A kultusz érdekessége azonban éppen az, hogy Kossuth ekkor még élő személy voltMás jellegű, bár külsődleges megnyilvánulásaiban erősen hasonló volt az a Kossuth-kultusz, amelynek megnyilvánulásaival Kossuth angliai és amerikai útja során találkozunk. Ez ugyanis inkább egy olyan, polgári jellegű kultusz volt, amely a szabadság egyik apostolának szólt - a szabadság földjén. Kossuth Amerikában Washington és Jefferson örökségének európai folytatójaként volt jelen, s nem abszolút tekintélyként. Nem is annyira kultusz volt ez, mint a tisztelet időhöz kötött megnyilvánulása. Kossuth a magyar ügy képviselője, akinek személye addig érdekes, amíg a magyar ügy az. Ezt érzékelték az emigráció más tagjai is. Ezért nem léptek fel ellene - Szemere és Batthyány Kázmér kivételével - , mert attól tartottak, hogy Kossuth bírálatával a független Magyarország iránti rokonszenvet is gyengítenék. A Kossuth-kultusznak ugyanakkor megvolt a maga negatív párja is. Ha Kossuth a magyarok Mózese vagy Megváltója, kell lennie Júdásnak is. Amikor Kossuth meghirdette Görgei árulásának legendáját, még aktuálpolitikai érdekek motiválták. Ám az árulási legenda feltűnően nagy visszhangra talált a magyar közvéleményben, s Kossuthot a későbbiekben ez is befolyásolhatta abban, hogy soha nem vonta vissza a Görgeire szórt méltatlan vádakat. A vád kialakulásának biblikus modellje jól megfigyelhető: ahogy az evangéliumokban nem a Krisztust halálra ítélő Pilátus az igazi negatív figura, hanem a Krisztust eláruló Júdás, úgy a magyar közvélemény szemében Görgei szinte nagyobb bűnösnek tűnt, mint a Világos utáni bosszúhadjáratot levezénylő Haynau, vagy az ehhez szabad kezet adó Ferenc József. A kultusz eltorzulása 1867, a kiegyezés éve egyetlen szempontból hozott változást e kultuszban. A népi Kossuth-kultusz továbbra is megmaradt ellenzéki vélemény kinyilvánításnak; az alföldi olvasókörök, a honvédegyletek (egészen megrendszabályozásukig) egy ilyen, az 1867-es rendezéssel szembeni Kossuth-kultuszt képviseltek. A kiegyezés közjogi ellenzéke szintén igyekezett felhasználni e Kossuth-kultuszt (ahogy magának Kossuthnak a személyét is) saját céljaira. Nem véletlen, hogy a magyar törzsterületeken szinte mindvégig ennek az ellenzéknek a fölénye figyelhető meg a választásokon. Ugyanakkor hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Kossuth-kultusz ellenzékisége a politikában csak egy bizonyos határig képviselhető: nem kérdőjelezheti meg az 1867-es rendezés létét. E közjogilag radikális ellenzék egyre messzebb került Kossuth demokratizmusától is, s így Kossuth szónoklataiból és írásaiból egyre inkább csak a jól hangzó általánosságok voltak fontosak számára, s nem a független 17