G. Merva Mária (szerk.): '48 kultusza (Gödöllői Múzeumi Füzetek 4. Gödöllői Városi Múzeum, 1999)

Hermann Róbert: A Kossuth-kultusz

Hermann Róbert A KOSSUTH-KULTUSZ Szubjektív bevezető Amikor néhány éve New Yorkban jártam, egy alkalommal elvetődtünk Brooklynba. A metróról a Kosciuszko megállónál szálltunk le. A metró itt már mintegy magasvasútként közlekedett, s a környék igen lepusztultan festett. A lépcsőn leballagva meglehetősen lehangoló látvány tűnt elénk. Kopár tűzfalak, ütött-kopott kocsik, szemét, üres telkeken bömbölő rap-zenére barbecue-t sütő feketék. Már éppen elkezdtem sajnálni szegény Kosciuszko Tádét, hogy neki is ilyen helyen jutott metrómegálló, amikor a túloldalon felfedeztem egy utcatáblát: "Kossuth Street". Nem mondom, hogy mindjárt otthon éreztem magam (ahhoz igen-igen nagy fantázia kellett volna), de azért valami jóleső érzés elöntötte a szívemet. Hiába, hát itt is itt vagyunk. Úgy látszik, a közép-európai szabadsághősöknek ez a környék dukál. Utólag elgondolkozva az élményen, arra jutottam, hogy Kossuthon kívül aligha van a magyar történelemnek olyan szereplője, akivel utcanévként ekkora valószínűséggel találkozhatna a külföldet járó magyar. És ez annál is inkább érdekes, mert egy olyan magyar politikusról van szó, aki 1848 előtt Bécsnél nyugatabbra nem járt, s amikor 1851-ben kiszabadult a törökországi internálásból, néhány hónap alatt meghódította az angolszász közvéleményt, de hasonlóképpen hatása alá került a francia, a német és az olasz közvélemény egy része is. Objektív bevezető 1849. január 7-én reggel Hajdúszoboszlóról huszárok kíséretében egy kocsi tartott Nádudvar felé. A község előtt nem sokkal lovasok jelentek meg, s kérdezték a huszárokat, kit kísérnek. „Az elnököt" - szólt a válasz. A lovasok visszaindultak Nádudvar felé, de nem értvén a választ, visszafordultak, s újra megkérdezték, kit visznek hát. „Kossuthot visszük" - kiáltotta vissza a kocsis. Majd amikor a huszárok tisztje elégedetlenkedett a szerinte tiszteletlen hangütés miatt, visszaszólt: „Hát úgy neveztem, amint híjják". 1849. január 7-én délután egy órakor egy zárt kocsi állt meg Debrecen város Piac utcai kapuőrállomásánál. A kapuőr a kemény hidegben kikászálódott őrhelyéről, s odaszólt a bakon ülő kocsisnak: „Kik légyenek a kocsiban? Kérem az útlevelüket." A kocsis válasza így szólt: „Kossuth Lajos úr, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, és családja jő Pestről". A kapuőr ezek után felhúzta a sorompót, kezével továbbot intett, majd visszaballagott kuckójába, s elgémberedett ujjaival beírta a 11