Lábadi Károly (szerk.): A Grassalkovichok kora (Gödöllői Múzeumi Füzetek 3. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)

Tüskés Gábor: Szakrális térstruktúrák a barokk kori zarándokhelyeken

tészetre vonatkozó egyházi, rendi előírásokkal szemben. Mindenekelőtt jellemző rá a nagy előképek elvonatkoztató vagy idealizáló követése, elsősorban azok kultikus jelentősége alapján (pl. Máriacell-Dömölk). Jellemző a szakrális tér többszörös, a szokásosnál differenciáltabb tagolása, továbbá az eredeti, már korábban meglévő formák fokozott tisztelete, amint ez megfigyelhető például az elsőként létesült kápolnák integrálásában a későbbi építményekbe (Andocs, Búcsúszentlászló). Ezenkívül megragadható a törekvés a természeti környezet mesterséges kialakítására (mesterséges hegyek, barlangok, pl. Kismarton), valamint a halmozás általános elvének alkalmazása a rombolással szemben. A speciális tartalmi és formai jellemzők különböző arányú jelenléte azt eredményezi, hogy szét kell választani egyrészt azokat az építészeti formákat, berendezéseket és térelrendezési megoldásokat, melyek többek között megfelelnek a zarándoklat céljaira is, másrészt azokat, melyeknek kiindulópontja maga a búcsújáró kultusz, tehát alapvetően a szokás határozza meg őket, s csak másodsorban elégítenek ki esztétikai igényeket. A zarándokhelyen lezajló események bizonyos követelményeket támasztanak mind a kultikus térrel, mind pedig annak szakrális és profán részre tagolható közvetlen környezetével szemben. Ezeknek a követelményeknek gyakran - de nem kötelező módon - építészeti következményei is vannak, amelyek aztán visszahatnak a cselekményre, egy zarándokhely kultikus jelentése azonban jórészt független az építészeti megjelenéstől. A külső tér a kultikus cselekmények szempontjából sokkal jelentősebb, mint maga a kultusztárgyat őrző templom vagy kápolna, mivel a mise, prédikáció, áldás, körmenet többnyire mind a szabadban, egy meghatározott területen belül megy végbe. Ennek ellenére a zarándoklatok központi európai te-rületein ki lehet mutatni bizonyos építészeti vonásokat, amelyek a zarándokhelyekre jellemzők, speciálisan magyarországi keletkezésű építészeti sajátosságról azonban a barokk kori zarándokhelyekkel kapcsolatban nincs tudomásunk. A különböző szentföldi kultuszhelyek másolatai a 9. század óta készültek Európában. A külföldről származó speciális építészeti megoldások közül első helyen állnak a Loretó-kápolnák. A Loretó-kultusz alapja végső soron az a legenda, amely szerint 1291-ben a szent család názáreti házát a török veszély elől angyalok előbb a dalmáciai Terzátóba, majd onnan az itáliai Loretóba szállították. Loretó már a 13. században zarándokhelynek számított, a legnagyobb fellendülés azonban akkor kezdődött, amikor a hely 15