Lábadi Károly (szerk.): A Grassalkovichok kora (Gödöllői Múzeumi Füzetek 3. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)

Tüskés Gábor: Szakrális térstruktúrák a barokk kori zarándokhelyeken

időbeli alakulása, a zarándoklatok belső szerkezetváltozása mellett, tükrözi a kultusz fokozatos intézményesülését, pontosabban azt a folyamatot, melynek során a zarándoklatok - legalább is a helyek földrajzi helyzete szintjén — lényegében ellenálltak az egyházi intézményesítési törekvéseknek. Ezenkívül több konkrét példát ismerünk arra, hogy az egyházi irányítás egy, a településen (egyházi központon) kívül keletkezett zarándoklatot a kultusztárgynak a plébániatemplomba vagy más központi egyházi létesítménybe történő átszállításával igyekezett jobban ellenőrizhetővé tenni. Szembetűnő, hogy a zarándokhelyek keletkezésében és fellendülésében az egyházi személyeknél jóval nagyobb szerepet játszottak a világi földbirtokosok, kegyurak. Ez a szerep jórészt azzal magyarázható, hogy a földbirtokosok a birtokaikon élőket helyhez kívánták kötni, ezeket a területeket zárt vallási egységben akarták megőrizni, s nem tartották kívánatosnak, hogy a fennhatóságuk alatt élők zarándoklatok alkalmával más vallású vi-dékeken utazzanak keresztül. A legjobb példa erre Esterházy Pál, aki a nagyobbrészt saját birtokát alkotó nyugat-dunántúli területeken az 1660-1710 közötti időszakban nem kevesebb, mint nyolc zarándokhely esetében játszott a kultuszt kezdeményező vagy fellendítő szerepet. Mindez világosan utal a barokk kori zarándokhelyek összefogó, tájhoz, helyhez kötő hatására. A zarándok út térbeli elemei A kora újkori zarándoklatok meghatározó része volt maga a zarándok út, az ugyancsak különböző szakrális övezetekre tagolódó lakóhelyről a kultuszhelyre való eljutás és az onnan hazajutás folyamata. Ez az esetek túlnyomó többségében gyalog, ritkábban - és akkor is csak az út egy-egy szakaszán - kocsin, hajón vagy csónakon történt. A processziókhoz hasonlóan gyalog ment az egyéni és családi zarándokok többsége, s ez - különösen az időszak elején - a magasabb társadalmi rétegek tagjaira is érvényes. Szállítóeszközt elsősorban a beteg, járni nem tudó zarándokok vettek igénybe. A zarándokok használatára szánt különféle ének- és imádságszövegek az út tagolása révén segítették a térbeli távolság leküzdését, s egyben jelzik az út fontosabb állomásait. Az ilyen típusú összeállítások gyakran különféle 12