Fallenbüchl Zoltán: Grassalkovich Antal - Hivatalnok és főnemes a XVIII. században (Gödöllői Múzeumi Füzetek 2. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)

VII. A kamaraelnök

43 jegyzi, hogy eddig is gyakran távozott el engedély nélkül, s most, ha el is engedik, egy hónapnál tovább ne maradjon el." Az idősebb Grassalkovich Antal helyzete a Kamaránál vezető állása és Mária Terézia személyes bizalma ellenére sem volt könnyű. A Magyar Kamara levéltárában számos bizalmas irat található, és az udvar hangadó személyei attól tartottak, hogy ezek tartalma kiszivároghat, és nem kedvező hatást kelthet. Ezért az 1754. január 19én kinevezett Sopron megyei, oszlopi származású Ribics György Rudolf bölcseleti és jogi doktor személyében olyan levéltári igazgatót és egyben kamarai tanácsost küldtek, akit az udvar megbízható emberként ismert. De Königsegg-Erps gróf, a bécsi Udvari Kamara elnöke még benne sem bízott meg igazán. Ellenőrzésére Anton Cothmannt, az 1743 óta a Magyar Kamaránál szolgáló titkárt, majd tanácsost rendelték titkos utasításokkal, aki németországi, westfáliai eredetű, de bécsi születésű és ebben az időben még nem volt Magyarországon honfiúsított, indigéna sem. Magától értetődő, hogy a kamaraelnököt ez nagyon bántotta, tiltakozott is emiatt, de hiába. Pár év után, 1760-ban megpróbálta elmozdíttatni Ribicset, de ez sem sikerült: Ribics haláláig, 1764-ig a Kamaránál maradt, és figyelte Grassalkovich szándékait. A kamaraelnöknek azonban lassan mégis sikerült vele szót értenie, mert amikor a magyar rendi jogokra még veszélyesebb Kollár Ádám 1762-ben szabad bejárást kért a Kamara levéltárába, éppen Ribics volt az, aki kívánságának megtagadását javasolta. '

2 Grassalkovich értett ahhoz, hogyan nyerje meg magának azokat, akik veszedelmessé válhattak számára. Cothmann Antont, akinek voltaképp a bécsi Udvari Kamara érdekeit kellett képviselnie, megnyerte magának azzal, hogy már 1750-ben pénztári igazgatóvá történő kinevezését támogatta. Ő később is nagy támasza lett. Kerülte az ellentétet Franz Weidingern harmincadügyi igazgatóval is, akinek vámtarifa-tervezetét — mely előnytelen volt a hazai külkereskedelem számára — nem védte ki hatásosan, és annak életbeléptetését 1754-ben sem akadályozta meg, mert tudta, hogy Weidingern mögött a bécsi kormányszékek állnak; csak a tokaji bor vámjának kedvezőbbé tétele mellett emelt szót. Tisztában volt hatásköre korlátaival, s azzal is, hogy minden engedmény, amit a magyar pénzügyigazgatás érdekében elér, az személyére szóló bizalom jele: tudta azt is, hogy meddig mehet el. A vámszabályozást nem akadályozhatta meg, de azt például sikerült a királynőnél elérnie, hogy a Kamara kiadványainak lajstromkönyveit ellenőrzésre Bécsbe ne kelljen felküldenie. Ezzel hivatala autonómiáját és saját érdekét egyszerre védte meg. Hivatalnokai érdekeit is éberen képviselte. A harmincadügy és a sóügy tisztviselői neki köszönhették, hogy 1756-ban bekerülhettek a tiszti címtárakba, melyek a kalendáriumokban jelentek meg. " OL, MKL E 15. Expeditions Camerales 1772. febr. 14. nr. 12. fol. 147. 9

2 OL, MKL, E 41 Litt. Cam. 1762, nr. 254.