Fallenbüchl Zoltán: Grassalkovich Antal - Hivatalnok és főnemes a XVIII. században (Gödöllői Múzeumi Füzetek 2. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)
XI. 1764/65: az országgyűlés és kihatásai
72 Ha pályája kezdetére valamelyest alkalmazható is ez a versezet, de ekkor, a nemesi-rendi szempontból nézve nagyon igazságtalan, hisz ő volt — és most már csak ő maradt — a nemesi jogok fő védelmezője. Méltán keseríthette ez el az idős embert, és cseppet sem csodálható, ha az élettörténetével foglalkozók egyöntetűen innen származtatják a már előbb is észrevehető lassú visszavonulásának felgyorsulását és teljes bezárkózását a szeretett gödöllői kastélyba. Ide hívott mindenkit, ide várta a Kamara iratait, itt tárgyalt Cothmannal és Kempelennel a telepítésekről. Fiában, akit még 1755-ben a Kamara tanácsosává neveztetett ki, egyre kevesebb öröme telhetett. Esterházy Mária grófnő (1739-1794) férje a nagy költekezéshez, a reprezentatív udvari élethez szokott, a gazdálkodást elhanyagolta, és mint hivatalnok egyáltalán nem volt mintaszerű. 1759 óta Bodrog vármegye főispánjaként, nem érte be ezzel az inkább csak névleges, sok gondot nem adó főispánsággal, minthogy ez a megye Bácstól, ahol a kalocsai érsek volt a — mintaszerű — főispán, nem volt elválasztva, hanem utóbb. 1769-ben még az Erdődy János gróf előlépésével megüresedett Zólyom megyei főispánságot is megszerezte. A bodrogi főispánságot egyébként már 1764-ben szerette volna elcserélni Abaúj főispáni adminisztrátorságáért, de a Kancellária elutasította azon a címen, hogy ott nem birtokos, és különben is „rossz a szeme." 12 8 Mikor pedig 1765-ben a Hétszemélyes Táblánál létszámfeletti ülnöki állást kért, még csak nem is jelölték. Nem tartották alkalmasnak igazi hivatalviselésre, a Kamaránál is csak apja érdemei miatt maradhatott a tanácsosok sorában. A második Grassalkovich Antalon beteljesedett az a közismert tény, hogy amit az egyik nemzedék sok fáradsággal megszerez és kivív, azt a következő, elkényelmesedett generáció nemigen tudja megtartani. Az ifjabb Antal nem is nagyon szerette Gödöllőt, Pozsonyban vagy Bécsben igyekezett tartózkodni, ha vidéken, akkor inkább Komjáton vagy Pozsonyivánkán — ez közelebb volt Bécshez és Pozsonyhoz, és főként az udvarhoz, ezzel a „nagyvilági" élethez, a „társasághoz", a szórakozásokhoz. Az apa maradt otthonában, és egyfelől azokkal az ügyekkel foglalkozott, amikben még szava lehetett, megkísérelve elvi és személyzeti ügyekben befolyását fenntartani; másfelől folytatta régi szenvedélyét: az építkezést, nemcsak saját kedves gödöllői kastélyában, hanem a budai Várban is. Gödöllőn a kastélyhoz új szárnyakat építtetett: most már hétszárnyúvá vált az épület, számos vendégszobával, köztük egy lakosztállyal, melyet Migazzi Kristóf bécsi hercegérsek és váci püspök lakott. Nyilván a vendégszobákban kaptak elhelyezést a pénzügyigazgatás magasabb állású tisztviselői is, amikor a Kamara ügyeinek megtárgyalására Gödöllőre jöttek, például az említett Cothmann vagy Kempelen is. Az épületet most már freskók díszítették, a kétszeres U alakú udvarokat pedig francia kertek tették élénkebbé, a homlokzat előtt pedig zöldséges- és vadaskert helyezkedett el. Nem hiányozhatott az ilyen pompás kastélyból a kápolnához csatlakozó szárny földszintjén a télikert narancsfákkal és a 12 8 OL, Kanc. A 1. Orig. Refer. 1765, nr. 69. és 71.
