Fallenbüchl Zoltán: Grassalkovich Antal - Hivatalnok és főnemes a XVIII. században (Gödöllői Múzeumi Füzetek 2. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)
XI. 1764/65: az országgyűlés és kihatásai
71 majd másfél évi kényszermunkára ítélték, amit a szegedi várban töltött le. Még nem is jött ki a börtönből, már 1767-ben újraalkalmazását kérte, és szabadulása után, 1770-ben a Királyi Kamara komolyan foglalkozott is az újraalkalmazás kérdésével, fel is terjesztette arra, de a királynő nem vette vissza a szolgálatba. Mivel mindez nem történhetett volna meg a kamaraelnök jóváhagyása nélkül, úgy látszik, Grassalkovich maga is megelégelte a pár évvel előbb az éppen általa javasolt szigorúságot. A Bács megyei telepítés is egyre inkább Cothmann tanácsos vállára hárult. Az elnök csak az irányító, a munkát ez az osztrák hivatalnok végzi, és mellette az ugyancsak lelkes és szorgalmas Kempelen Farkas, aki karrierjét szintén Grassalkovich oldalán kezdte. Kempelen, ki 1734-ben született Pozsonyban, harmincad-vámtisztviselő fia volt. Családja a szatmári béke utáni időben tünt fel ebben a városban; az apa dél-tiroli születésű, de famíliája állítólag ír eredetű, katolikus emigráns. Már mint nemes jött ide, az apa indegnátusi esküt 1722-ben tett. 12 6 A fiú. Farkas, már hazabeli, és 1755 óta a Magyar Kamaránál fogalmazó, hét év múlva titkár, és 1764-ben — 30 évesen — lett tanácsos. A gyors előmenetelt kétségkívül a bécsi császári udvarhoz fűződő jó családi kapcsolatok és ottani tanulmányok segítették, mégis Grassalkovich volt az, aki karrierjét előmozdította, felismerve a fiatalember kiváló képességeit és szorgalmát. Kempelen a sóügy szabályozására készített javaslatával tünt fel, de csakhamar a telepítés és az iparfejlesztés vált a fő szakterületévé. Olyan működési terrénumot választott tehát, mely folytonos utazással, mozgékonysággal járt, amelyet a 74 éves kamaraelnök amúgy sem tudott volna már segítség nélkül ellátni. Kempelen és a nála 14 évvel idősebb Cothmann lassan az udvar előtt — akarva-akaratlanul — elhalványították az öreg Grassalkovich jelentőségét. Még bírta Mária Terézia bizalmát a magyar ügyekben, de az országgyűléskor az adóreform ügyében tanúsított merev ellenállása megrendítette pozícióját. Barkóczy érsek és Batthyány nádor halála az országgyűlési időszakban — úgy mondták, mindkettő a diéta izgalmaiba halt bele — már egy új kormányzási-igazgatási periódus előszelét jelentette. A nemesi közvélemény sem volt osztatlanul hálás az öreg Grassalkovich iránt. Legjobban mutatja ezt egy, az országgyűlés idején kézírásban körözött gúnyvers, pasquillus: ,,A királyt meglopod, az országot csalod. Sok nemesnek zsírját, te átkozott, nyalod, Sok famíliáknak keresményét falod, Illő büntetésed, megládd, tapasztalod!"'' I2f l Pest Vármegye Levéltára, Nemesi Iratok, K-75., 1722. júl. 15. 12 7 OSZK Kézirattár, Fol. Hung. 1109, fol. 17. r. Idézi: Magyarország története. Bp., 1989, 716. 1.
