Fallenbüchl Zoltán: Grassalkovich Antal - Hivatalnok és főnemes a XVIII. században (Gödöllői Múzeumi Füzetek 2. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)
IX. Gödöllő ura
58 egyszer és csak rövid időre kellett a nemesi felkelésben részt venni — s ami alól könnyen lehetett valamilyen címen az egyes embernek magát kivonnia, vagy helyettest állítania —, sokkal elviselhetőbbnek tűnt, mint a könyörtelen pénzbeli adózás. Magyarországon sok volt az olyan szegény nemes, aki csak egy vagy legfeljebb néhány jobbágytelken gazdálkodva annak terméséből szűken élt meg, sőt még ha kissé bővebben is, de pénzt keveset és ritkán látott. Ezek számára a pénzben lerovandó adó a teljes tönkremenetelt jelenthette volna. Amellett Mária Terézia uralkodásának elején nagyon megnövekedett a nemességadományozások száma is. 1741ben egyszerre 100 család nyert nemességet 135 fővel, 1746-ban ugyancsak egyszerre 10, 1751-ben pedig 13 család kapta meg egy felterjesztésre ezt a rangot. 10 8 A nemességrejavasoltak száma még jóval nagyobb volt, de egyesek csak évek múlva és lassan nyerték el ezt. A nemeslevélért ugyanis taxát is kellett fizetniök, amit sokan nem tudtak kiegyenlíteni. A nagy nemességgyarapodás után a kincstár, az adózók számának csökkentésétől félve, ellenintézkedéseket tett: az 1754/55. évi nemességigazolási eljárás elrendelése, a Magyarországra beáramló erdélyi, székely nemesség nosztrifikálásának megnehezítése, az adománylevelekért megkívánt taxa mind korlátozási célt szolgált, de kevés eredményre vezetett. A szabad királyi és püspöki városokba betelepült, már iparűzövé lett és polgárjogú nemesek is mindent megtettek, hogy legalább jól iskolázott fiaik visszakerülhessenek a nemesek adómentes sorába. A legképzettebbeknek és a jómódúaknak ez rendszerint — lassabban vagy gyorsabban — sikerült is, különösen, ha befolyásos főpapi vagy főnemesi pártfogóra tehettek szert. De így éppen a jobb „adóalanyok" kerültek a nemesek sorába, és vonódtak ki az adózásból. Grassalkovichról is tudjuk, hogy pártfogolta a polgárok nemesedési törekvését, különösen, ha azok valamilyen érdemre hivatkozhattak. 1 0'' A kamaraelnök és királyi főlovászmester magatartása eléggé egyértelmű volt a nemesítések kérdésében. Egyfelől származása és szíve is a szegény nemesek felé húzta, a privilégiumok fenntartásának irányába. Erre befolyásolta őt a köznemesség óhajtása is: a szegény nemesek a megyékben a középnemeseket, a megyei hangadókat és tisztségviselőket, a középnemesek pedig a főnemeseket hangolták a kiváltság fenntartása felé. A főnemesek ezt szívesen is vették, hiszen az adózás nekik sem volt érdekük. A kamaraelnök feladata viszont a fískus érdekeinek képviselete — a minél több és jobb adózó — lett volna. Ő az ellentmondásos helyzetben diplomatikusan az új nemességadományozásoknak komoly érdemekhez kötése mellett foglalt állást, viszont a „régi, kétségtelen" nemesek jogainak elismerését alkotmányos jogként ismerte el, és — mint már láttuk — a szegénynemesi ifjúságnak a hivatalokban és az akkor szaporodó szabadfoglalkozású értelmiségi pályákon, például az ügyvédségben kívánt életteret biztosítani. Egyértelműen a rendi jogok konzerválása mellé állt 10 8 OL, Kane. A 1. Őrig. Refer. 1741, nr. 106., 1746., nr. 93., 1751, nr. 187. "" OL, Kane. A 1. Orig Refer. 1760. nr. 234., 1761, nr. 101., 1764, nr. 13.
