Fallenbüchl Zoltán: Grassalkovich Antal - Hivatalnok és főnemes a XVIII. században (Gödöllői Múzeumi Füzetek 2. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)

VIII. Az író és gondolkodó

50 sában is eleget veszt" (IV. 3.).Ez a gondolat hihetőleg az osztrák örökösödési háború tapasztalatából származik. A rendi nemzet homogenitását, az idegen urak meggyökereztetését óhajtja. A két kéziratban ez a gondolat eltérő erővel jut érvényre. „A' kik tsak Jószágoknak bírásáéit Hazafivá akarnak lenni, méltán meg-határoztathatnak, hogy az Országban lakjanak és jószágoknak jövedelmit abba és nem kivül költsék" (1. 9.). így szól a Széchényi könyvtári verzió. Az Egyetemi könyvtári viszont: „Hogy ez ollyan idegenyek, kik tsak Jószágoknak nyeréséért Hazafiaivá akarnak lenni, ne mindig szaporodgyanak, rendelni köllenék, hogy az ollyan, a' ki avvá lészen és annak Rokonságában üdővel léendő Fő személy mindenkoron az országban lakjon és azon Országhi Jószágának jövedelmeit az Országban kölese" (EK. 9.). Az előbbi diplomatikusabb, az utóbbi élesebb fogalmazás. Még élesebb az eltérés a más nemzetiségűekkel kötött házasságok esetében. A OSZK példányban ez áll: „Nem keveset romlanak leg-főbb Nemzetek idegen Feleségekkel, kik az Urokat elvonnyák Hazai gondolattyuktul; Fiaikat pedig épen magok Nemzetévé tészik" (I. 7.). Az 1757. évi kéziratban (EK. 7.) az előbbi után a gondolat még így folytatódik: „... Ugy szinte a leg gazdagabbak is koldussá tétetődnek idegen Országban Követségek által. A mely mind a kettő leg könnyebb nyájasabb, böcsületessebb és bizonyossabb romlás." Ez a megállapítás többek esetére is vonatkozhat: Esterházy Miklós (1711-1764) Oroszországban, János Franciaországban és Portugáliában, Batthyány Károly-József (1698-1772) Poroszországban volt követ. Mind az Esterházyaknál, Batthyányaknál, a Pálffyaknál több példa volt a más nemzetiségű, főleg német feleségekre. Ez a gondolat is nyilván ezekre vonatkozik. A kamaraelnök nem volt az internacionális kapcsolatoknak sem híve. A homogén nemzet melletti elkötelezettségét mutatja az a gondolat is — az egyik utolsó a négyszáz között —, mely így szól: „Szerentés Váras az, melynek kapujára igazán reá-metzhetni, a' mi Páris Kapuján olvastatik. Egy hit, egy törvény, egy király" (IV. 98.). Az eredetiben ez így szólt: „Une foi, une loi, un roi." A hivatal viselésre is vissza-visszatér. „Midőn az érdemetlen ember tisztességes hivatalra emeltetik, nem az illyetén ember ditsőittetik, hanem a' hivatal kissebbittetik, és meg-motskoltatik" (II. 51.). ,,A' ki valamely hivataltul meg-válik, és helyébe elégtelenebb, 's alább való tehetségű ember helyeztetik, amannak ditsőségére szolgál; mert meg-esmérik, mit vesztettek az ő személyével" (III. 38.). Valami személyes sérelem ismerete adhatta ezt a gondolatot: „Sokaknak hivatallyokban tett jeles érdemei nagyobb hivatallyokra szerentséjének gátlói, mivel az eddig viselt hivatalra olly alkalmatos személy talan nem találtatik, azért az ilyen érdemes ember attul még nem szabadulhat 's nagyobbra nem mehet" (III. 86.). ,,A' ki valamely hivatalban állandó akar lenni, irigyeinek is hasznát kell keresni" (III. 14.). A gondolkozó Grassalkovich érezte az évek súlyát. „Az elmének, valamint az üdőnek ködös és homályos napjai vágynák. Innen származik, hogy némely napokban