Farkas György: A Hamvay-kúriától a helytörténeti gyűjteményig 1662-1982 (Gödöllői Múzeumi Füzetek 1. Gödöllői Városi Múzeum, 1994)

AZ ÉPÜLET TÖRTÉNETE - Polgári és általános iskola

Az államosítás után az egyesített általános iskolák felsőtagozatos fiútanulóinak egy csoportját fogadta be a volt gimnázium, amelyet ekkor már a hozzáépített mozi után egyszerűen moziiskolának neveztek. Meg­maradt a mozi feletti magánlakás is, amelyben 1956-ig Brunner József mozigépész lakott. Utána Rózsa László lakása lett 1980-ig. A tantermek az emeleti részen voltak, azzal a változtatással, hogy a volt rajzteremből tornatermet alakítottak ki. Régi, rossz padlózatát 1950-ben, társadalmi munkában a tanárok és a tanulók felszedték és az Erdészettől kapott, jó minőségű padlózattal pótolták, egy szakember irányítása mellett. A tor­naterem berendezése 20 db bordásfalból, 2 db ugrószekrényből, 4 db zsámolyból, 4 db tornapadból, 2 db ugrószőnyegből és 4 db gyógylabdá­ból állt. (A felsorolt felszerelési tárgyakat Lencsés Rezső tanár kapta ju­talmul, mert kitűnően végezte el a Tanárképző Főiskola testnevelési ta­gozatát. Ezt a jutalmat egyébként minden kitűnően végzett tanár meg­kapta.) A földszinti részen volt a tanári szoba, napközi, konyha, ebédlő, miután az ittlévő tantermeket megszüntették; s végül itt talált helyet a szertár is. Megemlítjük még, hogy 1962-ben az ebédlő melletti földszinti folyosót félköríves ablakokkal látták el, hogy az ebédre érkező osztályok védett helyen várakozzanak, míg sorra kerülnek. 2 8 Új kultűrjelenségnek tekinthetjük a volt gimnázium életében a Helytörténeti Szobát, amely Heltai Miklós történész-tanár irányítása mellett kap helyet az emeleti részen, a feljárati folyosótól közvetlenül balra. Ekkor már 20 éves múltra néz vissza, amennyiben Heltai Miklós 1952-ben kezdte meg egy iskolaszintű történelmi gyűjtemény létesítését. Majd 1978. január 1-től a Helytörténeti Szoba önállóvá vált, és Helytör­téneti Gyűjtemény néven Polónyi Péter vezetésével folytatja most már a múzeummá válás feltételeinek megteremtését. Szervezetileg a Városi Tanács VB. Művelődési Osztályához tartozik,* amely anyagilag és er­kölcsileg egyformán segíti a Gyűjtemény munkáját. A Helytörténeti Szoba beköltözése idején, 1972-ben az emeleti ré­szen változatlanul megvolt még a magánlakás, és az általános iskolások használták a tornatermet. Míg a földszinten megmaradt továbbra is a napközi irodája, konyhája és ebédlője. Az emeleti rész birtokbavétele 1978 óta, a Helytörténeti Gyűjtemény megalakulásával vált folyamatos­sá. A magánlakás 1980-ban megszűnt, amelyet 5 helyiségből álló állan­dó kiállítóteremmé alakítottak át. Az átépítés miatt egy másik emeleti helyiségbe költözött a volt Helytörténeti Szoba is. Az iskola távozásával felszabadult a tornaterem, amely 119 m 2-nyi helyet jelent; továbbá a vele 16

Next

/
Thumbnails
Contents