Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

Nápolyban, az Aquarium könyvtárában, megnéztem Marées freskóit, kinek művészete iránt, még müncheni éveim óta, nagyon érdeklődtem. De legtöbb időmet a nagyszerű múzeumban töltöttem. A múzeum rendezése és anyagának kezelése, akkor sok tekintetben elmaradt volt. Különösen a festmények voltak gondozatlanok. Pedig a képtár Mantegnái, Tizianjai és Bruegheljeivel - annak szintén nagyon értékes része. A Pompeiből és Herkulánumból kiásott római falfestmények, főként technikai szempontból érdekeltek. De leginkább a szobrászat volt az, ami megkapott. A görög - különösen a korai görög - szobrászatnak addig is nagy tisztelője voltam. De ez a tisztelet, inkább csak elméleti volt. Rómában soha sem voltam elég ideig, és nem is volt ahhoz eléggé gyakorlott szemem, hogy ott a magam ízlésének megfelelő szelekciót csinálhassak. Ott talán leginkább a Therme múzeum Aphrodité-trónját szerettem. Jó görög bronzot - eredetiben - Nápoly előtt alig egy-kettőt láttam. Itt volt rá először alkalmam, hogy ezt a művészetet valamennyire megismerjem. Itt értettem meg, miért hatottak reám olyan idegenül azok az antik márványszobrok, amelyek bronzöntvények után lettek - eredeti elgondolásuktól idegen anyagból, idegen technikával - lemásolva. Nápolyból Pompeiba is kimentem, ami nem túlságosan érdekelt. Ennél a kirándulásnál annyit szenvedtünk a forróságtól és a legyektől, hogy a Paestumba tervezett kirándulásomat - amelytől különösen sokat vártam - későbbre halasztottam. Ez a később sajnos - máig sem tudott beteljesedni. - Végre Capriba utaztunk, üdülni és fürödni. Először egy napra rándultam ki oda - hogy körülnézzek - és a Piccola Marina mellett döntöttem, ahol szobát is foglaltam. Másnap a délutáni postahajóval mentünk és már este volt mire odaértünk. Mihelyt a hajó kikötött, capri asszonyok jöttek a fedélzetre, felkaptak minden poggyászt és azzal máris mentek ki a szárazföldre. Nápolyban megszoktam, hogy holmimon rajta tartsam a szememet, mert annak - ahogy erre a nápolyi kocsisok maguk figyelmeztettek - különben hamarosan lába kelne. így kissé nyugtalanul siettem az asszonyok után és kerestem a sötétben poggyászainkat. Ezt egy capri asszony észrevette, mire büszkén rámszólt: "Siamo a Capri signore, qui non si ruba niente!" És rövidesen rájöttem, hogy igazat mondott, mert Caprin nem lopnak. Szobánk a szabadba nyílott, mikor vacsora után sétálni indultunk és ajtónkat be akartam zárni, azt mondták, hogy kulcs nincsen, de különben is hagyjam nyitva az ajtót így friss levegőnk lesz a szobában. Ebbe - kénytelen-kelletlen - belényugodtam és elindultunk, a Piccola Marinától felfelé vezető szerpentin-úton, a csillagos nyári éjszakába. Egy darabig mentünk felfelé, amíg szép kilátásunk nem nyílott a tengerre, amelyen itt-ott halászhajók tüzének fénye csillogott. Egy ideig elálldogáltunk az útat szegélyező kőfal mellett, míg elálmosodva haza nem tértünk. Reggelre kelve sehol sem találtam sapkámat, pedig emlékeztem, hogy este azzal indultam kifelé. Gondoltam, bizonyosan a szerpentin kőkerítésén hagytam. Reménytelenül, de kíváncsian mentem fel odáig, ahol este álltunk, és sapkámat a kőfal lábánál találtam, hol azt minden járókelő megláthatta. A penzióban nem sokáig maradtunk. Tulajdonosnője - egy caprii halász leánya valami kerge német festőhöz ment feleségül. A festőnek, ki azt hiszem rég nem festett már, az volt a hóbortja, hogy zagyvalék német-olasz nyelven verseket írt és ezeket - cementlapokra kiöntve - minden elérhető falra és sziklára odaerősítette. A penzió - természetesen - el volt árasztva ezekkel a szellemi termékekkel. Ami még kellemetlenebb volt, hogy signora Weber penzióját sok német is felkereste, bár ott rajtunk kívül oroszok és románok is voltak. Pár nap múlva, egy a panziónál valamivel magasabban fekvő csinos házban, a Villa Argentínában béreltem kényelmes szobát. A villa tulajdonosa, egy Argentínába kivándorolt halász, a villát ott szerzett pénzéből építtette. Ő akkor is kint 168