Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)
FORRÁSKÖZLÉS - Maróti Géza (1875-1941) építész: Velenczei kiállítás, műcsarnok
MARÓTI GÉZA: VELENCZEI KIÁLLÍTÁS, MŰCSARNOK (Részlet a szerzőnek az OMF Építészeti Múzeumában őrzött kéziratából.) Közben a milánói kiállítás sikere bizonyos hullámokat vetett külföldön, de különösen Olaszországban. A kiállítási dekorátió szobrászati részleteit elkérték az iskolák számára, ha jól emlékezem Anglia és Németország részére is. Az olasz kormány akkor kezdte kiépíteni művészeti illetve kiállítási programját, mert abban igen helyesen, nagy idegenforgalmi lehetőségeket látott. így merült fel a velenczei nemzetközi képzőművészeti kiállítások eszméje a Giardini Pubblici területén. Ezen kiállításokat minden két évben akarták megrendezni éspedig úgy, hogy ezen czélra az egyes nemzetek lehetőleg saját műcsarnokot vagy pavillont építettek volna, a felajánlott közterületen, ezen szép velenczei kertben a tenger partján, amelyet még Napoleón alapított. Velence városának podestája Grimani gróf hivatalosan is karöltve dolgozott a nemzetközi kiállítás rendezőjével Antonio Fradeletto szenátorral a kinek az irodája is a városházán volt. Mármost Velencze városa felajánlott egy telket Magyarországnak is egy állandó műcsarnok czéljaira azon kívánsággal, hogy azt én tervezzem, mivel az olasz művészeti körök megszerették milanói kiállításunkat és annak akkor nagyon újszerű művészeti építészeti elveit, úgyhogy szívesen láttak volna valami hasonlót a Giardini Pubblici nemzetközi területén. A velenczeiek tradícióikhoz hiven megadták a módját és két követet küldtek ezen ajánlattal Magyarországba, Onorivole Fradelettot és Cavalliere Bazzonit, a kik télviz idején értek Budapestre, a hol természetesen igen szép és meleg fogadtatásban volt részük. Különösen Koronghy Lippich Elek, a minisztérium művészi osztályának finomlelkü vezetője volt a velenczeiek meleg pártfogója. Feleségem és én egy nagyon szép vacsorát rendeztünk az Országos Casinó Steindl Céh művészeti egyesület, akkor új helyiségeiben Fradeletto és Bazzoni tiszteletére. Gróf Apponyi Albert mondta a felköszöntőt gyönyörű zengzetes olasz nyelven. Nagyon feltűnt Poldi mint igen szép és kedves háziasszony. A sok külföldjárás igen biztossá telte a dolgában - és nagyon ízléses módon rendezte a virágoktól roskadozó asztalokat és az egész estélyi, mely igen jó hangulatba hozta a külföldi vendégeket is. A két taliánt később elvittem Gödöllőre is Kriesch Aladárhoz és Nagy Sándorhoz is, a kik akkor rakták le a gödöllői müvészkolonia első alapjait, az akkori angol praerafaelizmus hangulatában. Gödöllő nagyon szép volt tele hóval fényes napsütésben. Szánkón mentünk a szikrázó hóban a két olasz nagy örömérc, mert még soha sem ültek ilyesféle dilizsánezon. A mint igy szánkázunk az országúton - hát egyszerre csak egy varjú röppen fel előttünk. Én szó nélkül fogom a lapos revolverem, a melyet bolond módon még bálban is mindig a mellényzsebemben hordtam - egy lövés - és a varjú szegény prompt leesik mint egy ólompaezni. Nem tudom, hogy eltaláltam e a varjút vagy ijedtében esett le. Mindenesetre szó nélkül zsebrevágtam a revolvert - mert egy ilyen véletlen mesterlövést úgysem tudtam volna az életben soha többé produkálni. Fradclettonak és Bazzionak tátva maradt a szája. - Később egy velenczei újságezikk révén bejárta az olasz sajtót, hogy lovagias és vendégszerető magyarok milyen mesterlövők. Repülő szánkóról revolverrel repülő varjúkra és minden lövés holtbiztos találat. Tyüh, miféle ősi vadásznép 129