Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Sümegi György: A velencei magyar pavilonról

SÜMEGI GYÖRGY: A VELENCEI MAGYAR PAVILONRÓL 1991. december 16-án előkerültek a velencei magyar kiállítóház főhomlokzatán elfalazott Körösföi Kriesch Aladár mozaikok: Isten kardja, Aquileia ostrotna. A megtalált. Körösfői életművébe - s így a magyar művészet- és építészettörténetbe is - visszafogadott művek éles aktualitással vetik föl az épületrekonstrukció halaszthatatlanságát. (Ennek szükségességét külön aláhúzza, hogy nagyméretű olasz pavilon épül a mostani helyére a biennálé 1995-ös centenáriumára. Bemutatott tervei szerint uralkodni fog tömegében a környezetén s ez nem látszik előnyösnek a magyar pavilonra nézve.) A részleges épületrekonstrukció elodázhatatlansága mellett sürgető a ház legfontosabb építészettörténeti vonatkozásainak a tisztázása, az épület történetének a megírása (ha ma még hézagosan is). Ha Maróti Géza teljes életműve felől közelítem meg a velencei munkáját, akkor abban egy sajátos épületcsoportot különíthetünk el (ahogy a korszak építészetében is); a kiállítási épületek, pavilonok specifikus és karakteresen különváló együtteséi. Maróti Gézát a velencei Giardini Publici-bcn a Magyarországnak fölajánlott telken, állandó műcsarnok, azaz kiállítóház tervezésével a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium, Koronghy Lippich Elek bízta meg. Megbízását az olasz hatóságok, a nemzetközi kiállítás (biennálé) szervezését végző felelősök is határozottan szorgalmazták, mégpedig elsősorban a milánói népszerűsége és nemzetközi ismertsége alapján. [1.] A velencei tervezés előtti munkája Marótinak a Művészetek pavilonja a pécsi országos kiállításon (1907). [2.] E három, egymás utáni években (1906-1909) tervezett és megépített mű-csarnoka, mű-tárlatok fogadására, bemutatására alkotott épülete a kiállítási épületeknek a századfordulójellegzetes fajához tartoznak. Erős rokoni szálak, téralakítási és díszítésbeli hasonlóságok kapcsolják szerves csoporttá, koherens egységgé e műveket a szerteágazóan gazdag Maróti oeuvreön belül is. A szecesszióban, az előző századfordulón épített kiállítási pavilonok építészeti programjának megfogalmazásakor nemcsak a hasznos terek nagyságát adták meg a megbízók, de azzal is előre számítottak, hogy nem csupasz falakat és teljesen üres termeket kapnak. A századfordulón, a szecesszió Gesamkunstwerk-törekvéseivel teljes összhangban felöltöztetett-díszített. bizonyos enteriőr-megoldásokkal, társművészeti alkotásokkal is fölgazdagított épületeket kaptak használatra a megrendelők. Ilyen szempontból még nem a prakticista funkcionalizmus, hanem a társművészetek hangsúlyos megszólaltatása, a teljes építészeti összkarban való karakteres intonáció és ezáltal az összharmónia minél magasabb fokú. minél egységesebb megteremtése lehetett a cél. Az építészetben megszólaló, társművészeteknek (szobrászat, díszítő plasztika, mozaik és színes üvegablak) valóban hangsúlyos szerepet szánó tervező építész volt Maróti. Szobrok, díszítő domborművek, színes mozaikkompozíciók, üvegablakok, Zsolnay-mázas, aranyló és eozinos kerámiák szín- és formaegyüttcsc, szín- és formaösszhangja karakteresítette és tette egyénivé-cgyedivé a velencei épületet. (l.kép) 117