Gulyás Gábor: Emlékeső. Chiharu Shiota kiállítása. Kmetty Múzeum - Szentendrei Képtár, 2016. május 12 - október 16. (Szentendre, 2016)
Az emlékezet mindig egyedi, mindig személyes. Gulyás Gábor beszélgetése Chiharu Shiotával
A csónakok a függő kulcsok alatt helyezkednek el, az emberi jellemzők esője áztatta két kezet jelképeznek. Mintha az egyetemes és egyéni emlékezet óceánján haladnának. Emlékeket hordozó kezeket jelenítenek meg, ám az úti célban nem lehetünk biztosak. Nem világos, mi a célunk. Sodródunk, de nem tudjuk, pontosan hová. Olyan ez, mint cél nélkül utazni. CHIHARU SHIOTA Egy hosszú nap 2015 K21, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, Düsseldorf, Németország Kép: Chiharu Shiota jóvoltából Fotó: Sunhi Mang Számos eset utal arra, hogy Németországban a kanonizálódott történelmi emlékezetet és a személyes visszaemlékezéseket a személyes érintettség okán nehéz szinkronizálni. Alii. Birodalomhoz kapcsolódó történelmi múlt feldolgozása (amire pedig érezhetően erős szándék van a társadalom egészében) néha komoly traumákat is okoz. Mit gondol erről? Japánban van-e hasonlójelenség? Nem tudjuk, mit gondol a másik, mert nem látunk bele a fejébe. Találgathatunk, de ki van zárva, hogy eltaláljuk. Ezért kell minden gondolatot pontosan elmagyarázni, de pont ez a nehéz: elmagyarázni az érzéseket. Lehet, hogy ha valakinek traumája van, ám nem tudja megfelelően kifejezni, soha nem is derül ki. Az ember a gondolkodás és a nyelv segítségével kommunikál, tud beszélni, ám ha baj van, képtelenség kitalálni, mit érez vagy gondol a másik, úgyhogy az érzéseink közvetítése érdekében a lehető legpontosabban kell kommunikálnunk. A művészetem eszköz az egyéni emlékezetbe való belépéshez: segít az embereknek az emlékeikhez való viszonyulásban. A tudomány folyamatosan fejlődik és segít megérteni, miképpen működik az agy. Ám azt egyelőre nem tudja megmagyarázni, mi rejlik a lelkűnkben, az énünk mélyén. Ez igaz a saját családunk vagy a barátaink esetében is. Jó néhány vallás és hit van, számos generáció, sokféle foglalkozás és nemzeti hovatartozás, ám az emlékezet mindig egyedi, mindig személyes. Ez köti össze az embereket, a meggyőződésektől függetlenül. A traumák egyéniek, legyen az ember német, amerikai vagy japán. Nem az az érdekes, hogy mi okozta a traumát: az érzés a fontos és az emlékezet - ez az, ami összeköt minket. 33 \
