Gulyás Gábor: Emlékeső. Chiharu Shiota kiállítása. Kmetty Múzeum - Szentendrei Képtár, 2016. május 12 - október 16. (Szentendre, 2016)

Gulyás Gábor: A felejtés fájdalmas szépsége

épületekhez, fákhoz, oszlopokhoz - és a kötöttségek miatt nem tudott biciklizni, egy helyben állt, egyfajta élő szoborként. Az utcai környezet mellett ez a momentum a magyar performer művét Maciunas klasszikus akciójával rokonította (ott a madzagok a hegedülést akadályozták meg, itta kerékpár pedáljánaktekerését), de a piros fonalak Prágában erősebb hatalompolitikai és történelmi jelentést kaptak - azért is, mert a performansz Jan Palach emléktáblája alatt volt, s éppen egy olyan napra esett, ami a '68-ban tiltakozásképpen önmagát felgyújtó cseh fiatalember elhíresült tettének évfordulója volt.

A hálót mint motívumot számos képzőművészeti alkotás használta a társadalom vagy az univerzum szimbólumaként. A 2009-ben Universes in Universe címmel megrendezett Velencei Biennále ezt választotta fő motívumként (a főkurátor a svéd Daniel Birnbaum volt). Itt láthatta a közönség a Berlinben élő, argentin Tomás Saraceno (1973) helyspecifikus installációját Galaxisokat formáló szálak pókhálófonalak cseppjeiként mint „faré Mondi" címmel. A törékenynek, egyszersmind veszélyesnek ható pókhálóba a látogató besétálhatott. Az építészként és csillagászként is tevékenykedő Saraceno pontosan kiszerkesztett háló-modelljének kiindulópontja a Fekete özvegy (Latrodectus mactans) néven ismert pók, melynek mesterien szőtt selyemfonalai viszonylag nagy tömegű testeket is képesek rabul ejteni, de az argentin alkotó építészeti szempontokat is figyelembe vett: a mű végül úgy hatott, mint egyfajta kozmikus hajlék.

Maurizio Cattelan 2011 végén New Yorkban, a Solomon R. Guggenheim Múzeumban a Minden című kiállításán egyetlen hálózatba fűzte fel szinte valamennyi, 1989 után készült munkáját (a kurátor Nancy Spector volt). A mennyezetről lelógatva egymás mellett csüngtek különféle állatok és olyan emblematikus emberek szobrai is, mint II. János Pál pápa, Pablo Picasso vagy Adolf Hitler. Egyfajta epikus csillár jött ily módon létre, amely sokkal inkább hatott a retrospektív kiállítás műfajának ironikus kritikájaként, semmint valamiféle univerzum-kreációként. Az alkotás Marcel Duchamp egyik művészeti akciójának parafrázisaként is értelmezhető. Duchamp 1942-ben egy New York-i kiállításon mutatta be Mérföldnyi madzag című installációját, a megnyitó helyetti performanszként.

18