Herpai András (szerk.): Vincze Ottó. Optimalizált távkapcsolat. Grafikai munkák. Ferenczy Múzeum - Barcsay Terem, 2015. július 2 - október 4. - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 9. (Szentendre, 2016)
Legújabb szitanyomatain pixelekre bontott portrékat használ fel, amelyeket éles kontrasztban mutat be. A fény-árnyék ellentétére alapozva erős drámaisággal ruházza fel a jelenetet. A kiállítás címadó darabján, az Optimalizált távkapcsolat (2013) című művén a portré és a tervrajz kontúrja összeolvad, így az ábrázolt alak elszemélytelenedik és elidegenedik a mindennapok valóságától, hogy a néző saját elidegenedett tükörképévé alakulhasson. Rézkarcait a makói művésztelepen készíti. A 2000-es évek közepétől nyaranta dolgozik a telepen, az itt töltött hetek eredményeiről eleddig egy-egy grafika erejéig kaphattunk benyomásokat, de a teljes sorozatot csak jelen kiállításban láthatjuk először. A sorozat az életművön belül különleges helyet foglal el. A határozott vonalakból álló képi élmény egy olyan technikában érvényesül, amelyen már nem a homogén felületek és formák az elsődlegesek. A rézkarcban már a rézlemez megmunkálásakor jóval nagyobb az esetlegesség szerepe, mint a szitanyomatokon, ilyen módon a rézkarcok képesek kitörni a tervszerűség korlátái közül. A mai virtuális világban, amikor már a sokszorosított grafika is legtöbbször a virtuális térben és az által létezik, Vincze Ottó képes a már avíttnak tekintett technika létjogosultságát megmutatni. A rézkarcokban láthatjuk a kapcsolatot a szabásmintákat felhasználó installációkkal és a szitanyomatokkal, mégis, mintha az eltérő műfaj a fogalmazásmódot is megváltoztatná. A műalkotások genezise azonos, de rézkarcain formái letisztultabbak, szűkszavúbbak, így válhatnak a szitanyomatok és installációk formai tanulságaivá. Az Egy elmaradt mosoly hiányérzete (2008) című művén láthatjuk, hogy az erős kontemplativ töltéssel rendelkező kompozícióba új motívumok is kerülnek. A cím egyre kevesebb információt szolgáltat számunkra, mintha egy titkos és módszeresen kódolt üzenetet hordozna. A sorozatban szereplő nyomatok egy személyes alkímia útját mutatják, mintha az alkimisták évszázadokon át tanulmányozott Rosarium Philosophorum képi manifesztációi lennének. Bemutatják a művész útját, de megfelelő útmutató híján konkrétjelentésüket nehezen fejthetjük meg. Ilyen módon a művek magától a készítőtől függetlenednek, hogy a néző megtalálhassa saját útját a lapokon. A művész ezzel a módszerrel optimalizálja a néző és a rézkarc kapcsolatát.