Bodonyi Emőke: Hajdú László. Helyzetek és Érzetek. 2015. máricus 22 - május 24. MűvészetiMalom, Szentendre - MűvészetMalom kiadványai 8. (Szentendre, 2015)
Monográfia
lécet, amellyel a művész, mintha széles ecsettel húzna egy gesztust, a karnak egy határozott lendületével alakítja ki a bordázott struktúrát a vásznon már előkészített alapban. Emellett a képméret arányát is megváltoztatta: keskeny és hosszúkás, felfelé törekvő, felül ívesen záródó kompozíciókat kezdett festeni. Metafora ez is: mint a növény, amelyik igyekszik az életéhez szükséges forráshoz eljutni, addig nyújtja szárát, amíg el nem éri a fényt. Ebben a csendbe, hallgatásba visszahúzódó időszakban, amikor hétköznapjait úgy élte meg, mint a barokk művészet nyughatatlan, heves vérmérsékletű festője, Caravaggio, aki vádlói elől üldözöttként többször is kényszerült menekülni, a szellemi magasságokban keresett és talált menedéket (Caravaggio kápolnája, 2004). A kápolna csöndjében, az egyedüllét némaságában révedező gondolatok egymást követő halk foszlányai sorolódnak egymás mellé a függőlegesen magasba futó, majd balra kanyaruló, vagy egymásba boltívszerűen összekapaszkodó vonalbarázdákban (Panasz, 2004, Hallgatás, 2005). Hajdú László azonban a forma és a lélek egymáshoz simuló összhangjában feloldódó kifejezés mellett következetesen vizsgálta tovább a vonalrendszerben rejlő egyéb lehetőségeket. így született meg a monumentális hatású Tárgyfestmény egy Barcsay-témára (2004) című kompozíciója, amely színvilágával, arányrendszerével és motívumtárával is a példaképnek tartott mester művészetét, a Domus homo therma (2003) pedig terrakotta árnyalatával, a bordázott struktúra mellett a redukált faktúrarészletével Róma kultúrájának rétegeit idézi fel. A zene és a matematika egzakt világa, hangköz- és képletrendszere egy elvontabb jellegű festői struktúrába rendeződő kompozíciók sorát indította el (Diptichon Bartók Béla emlékére, 2006). A korábban említett, a Paksi Képtárban őrzött Tondó a két Bolyai emlékére (2004) című alkotás a Bolyai-féle geometriának, az euklideszi tantól eltérően, a párhuzamosokat görbületen elemző tételéből indul ki. A tondó alsó, függőleges részében az egymással párhuzamosan futó egyenesek a vízszintes vonalnál megállnak, és a festmény térbe átforduló felét pedig a fokozatosan jobb irányba tartó, íves, félköríves vonalrendszer tölti ki. Sztrátumok és tájképietek Hajdú László a két Bolyai emlékére készített tondó térbe forduló részén megjelenő ívrendszert viszi tovább önálló motívumként a három, gyakran használt vonaltípussal együtt a strukturális monokróm kifejezéssel jellemezhető festményein (Vörös-sárga, 2004). Az ebből kiinduló újabb gondolati egységbe csoportosítható alkotásokat a körívek mentén ismétlődő, sorokba, rétegekbe, latinul stratumokba rendeződő vonalak jellemzik. A sztrátum, sztrátusz, sztratoszféra kifejezések közös szótőről fakadnak, és a szavak jelentésének asszociációs tartományát Hajdú László is bevonja festészetének értelmezési lehetőségeibe. A sztrátusz, mint felhőréteg, a sztratoszféra, mint a Földet körülvevő légkör része, kijelöli az ezeken a képeken megragadott tér nézőpontját. A Szürke kiterjedés (2006) című festményen a párhuzamos domborulatok körkörösen haladnak egy középpontból kiindulva, és az
