Kopin Katalin: Idővonal. Szentendrei Képtár, 2013. június 13 - augusztus 31. - MűvészetMalom kiadványai 6. (Szentendre, 2014)

Empirikus idő - a valóságban, tapasztalati úton észlelhető idő. A természet megfigyelésén keresztül tapasztalhatjuk meg legérzékletesebben az idő múlását. Az ember szubjektív határain kívül lévő táj, legyen szó, akár megművelt termőföldről, akár érintetlen természeti környezetről, hűen tükrözi a körforgást, az örökös változást, azt a végtelenített időspirált, amely a létezés lényegét adja.

Pecsics Mária fotósorozatának címe CULTURA, mely a mezőgazdasági táj karakterének változásait, átalakulását, metamorfózisát rögzíti. „A kompozíciók szigorúsága, a lebegő nézőpont megválasztása, az ábrázolt tájak minden dísztől való megfosztása, a horizont “elhelyezése” és a fotográfiák mérete és képaránya azt a hatást kelthetik a nézőben, mintha egy mozgó vonat ablakain keresztül szemlélnék a körülöttük “elhaladó” tájat.” - fogalmaz az alkotó. Az absztrakt vonalhálóvá, rusztikus textúrává átlényegülő táj, az idő lineáris struktúrájából való kimetszett részletként jelenik meg. A sorozat részei eltérő idősíkokat jelenítenek meg, egymás mellé helyezve a képkockákat mégis észlelhető a kontinuitás, az időbeli elmozdulás.

„A CULTURA tájképei időben előre haladó folyamatokat és jelenségeket ábrázolnak, összefoglalva a közel két év alatt rögzített felvételeken a természet körforgását és annak eredményét, lenyomatát. Az időben előrehaladás itt nem csak horizontális, hiszen az ültetett növények vertikális mozgása napról napra változtatja meg a tájak arculatát.”

Kocsis Eszter egy örökösen változó partszakasz, az ártér pusztuló és újjáéledő, mindig új- és újrajzolatú látványát választja képsorozata helyszínéül. A szeszélyesen kanyargó iszapos földnyelv, szimbolikus tartalmakkal telítődik fotóin, mely az emberi életutat, a sorsfordulókat jeleníti meg. Az emberi alakok, méretarányuk és sziluettszerű megjelenítésük miatt csupán mellékszereplők a fotókon, a valódi képszervező erő a part és a vízfelület egymásba olvadó alakzata.

Révai Sári Elveszett fonalak című fotójának struktúráját kalligrafikus mintázatot rajzoló, organikus növényi szárak alkotják, melyek kifejezik, hogy az időhöz való viszonyunk nem csupán lineáris vonalban modellezhető le. A gócpontokká sűrűsödő és a tükörkép miatt megkétszereződött kusza növényzet az idősávok párhuzamosságára utal. Lassú vízió című fotóján az erezett, repedezett part és a fa megtört tükörképe az elmosódó és eltűnő emlékképeket, a múlthoz való viszonyt vetíti elénk.

ill i