Kopin Katalin: Idővonal. Szentendrei Képtár, 2013. június 13 - augusztus 31. - MűvészetMalom kiadványai 6. (Szentendre, 2014)
Az idő relációs fogalomként is értelmezhető: az események közti viszonyokra vonatkozik. Az abszolút idővel ellentétben a relatív idő múlását, mindig viszonyítjuk valamihez, egy adott pillanathoz, egy korszakhoz, és egy meghatározott referenciaponttól tesszük függővé. Előfordul, hogy az időérzékelésünkben egyfajta vákuum következik be, mintha térből és időből kizökkent idősíkra tévednénk. Megáll, megdermed körülöttünk az idő, nem észleljük a változást, az időben való előrehaladást. Bácsi Róbert László fotóriportjai olyan vidékekre vezetik el képei szemlélőit, ahol társadalmi és geopolitikai okokból, a Nyugat Európában érzékelhető felgyorsult időhöz viszonyítva, nem zajlik észlelhető változás, fejlődés, sem társadalmi, sem gazdasági szempontból. A kiállításon bemutatott Transznisztria című fotósorozata a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság hétköznapjaiba, tájaiba enged bepillantást, ahol az emberek a szovjet múlt jelenvalóságában élnek, azt az érát elfogadva élet-tér-idő koordinátaként. „Transznisztria, a Szovjetunió felbomlása után Moldovától elszakadt keskeny földsáv a Dnyeszter folyótól keletre. A terület a függetlenségét orosz segítséggel 1990. szeptember 2-án nyilvánította ki. Hivatalosan Moldovához tartozik, a világ egyetlen országa sem ismeri el önállóságát. Szovjet mintára újjászervezték a közigazgatást, tovább használták a szovjet jelképeket, betiltották a latin ábécé használatát és a helyi kormány élére az orosz származású Igor Szmirnov került. El nem ismert ország el nem ismert határokkal és kormánnyal. Sorsa még 24 év eltelte után is bizonytalan, az idő szinte megállt, és nem mozdul tapodtat sem.” - írja Bácsi Róbert László fotói helyszínéről. Weszelits András Befejezett múlt című fotóin kimerevített pillanatokat láthatunk, melyek szimbolikusan egy életszakasz, a múlt lezárásaként is értelmezhetőek. Fotói különlegessége, hogy a Szentendrei Tűzoltóság sajtószolgálatának munkatársaként elsősorban káresemények fotózásával foglalkozik. A dokumentációs szándékkal készült fotók mellett azonban születnek művészi igényű képsorok is, melyek túlmutatnak a látvány rögzítésénél. A fekete korommal borított enteriőr a folyamatosjelen lineáris idővonalán egyfajta mementóként, megdermesztett időesszenciaként közvetít a múltról. Medveczki Tamás gépészmérnök végzettsége mellett tíz éve foglalkozik fotózással, a SzentendreiFotók weboldal alapítója. A kiállításon bemutatott fotói a Budai Várbazár felújítása során készültek. A restaurátor keze című fotó a múlt egy darabjának a jelen kontextusába helyezését mutatja be. A múlt megóvása az emlékezés egy módja, a restaurálás két fázisa: a konzerválás és helyreállítás a múlttal folytatott diskurzus. A restaurátor keze által újjászületik a műtárgy, a múlt új életre kel, ezáltal biztosítva a kontinuitást, az idősávok összekapcsolását. Újra él című fotóján a Várbazár déli palotájának lépcsősora látható. A több időréteget sűrítő kép egyszerre mutatja be a neoreneszánsz épület lépcsőházát és a lépcsők védelmére lefektetett graffitikkel borított lapokat, amelyek korábban a homlokzat betört ablakait burkolták. Az érdekes kontrasztot alkotó elemek relativizálják, és új dimenzióba helyezik a múltat. RtLflTÍV i