Kopin Katalin: Idővonal. Szentendrei Képtár, 2013. június 13 - augusztus 31. - MűvészetMalom kiadványai 6. (Szentendre, 2014)
ßSZDLUT i Az abszolút idő Newton axiómája szerint önmagában véve és lényegének megfelelően, minden külső vonatkozás nélkül egyenletesen múlik, más szóval időtartamnak is nevezhető. Az abszolút tér és idő csupán metafizikai hipotézis, Newton ugyanis többször leszögezi, hogy csak a relatív idő érzékelhető, az abszolút idő sohasem, és semmiféle közvetlen tapasztalati bizonyíték nem hozható fel létezése mellett. Kriván Marcell, Deim Balázs és Regős Benedek mégis megkísérli láthatóvá tenni az abszolút időt és teret, módszerük ugyan eltérő, de végeredményként fotóikon érzékelhetővé válik az idő múlása, és megvalósul az időtartam egy képbe sűrítése. Kriván Marcell a képkészítés hagyományos menetének megkerülésével kísérletezik, munkáira a fotográfia szokatlan formanyelvének használata jellemző. Képei a célfotókamerák szürreális vizuális világát idézik, melyek a mozgást a tér-idő új síkján ábrázolják. Kísérletező látásmódjával környezetünk és az ember kapcsolatát kutatja. Az egyetem utáni három év az új kísérletezések jegyében telt. A hagyományos fényképezési technikát szinte teljesen elhagyva, képeit videó felvételekből alkotta meg. A kiállításon szereplő képek mindegyike egy-egy 3-5 perces videó felvételen alapul, melyeket Budapest frekventált terein készített. Ezeken az absztrakt városi lenyomatokon olykor feltűnik egy-egy hétköznapi elem, ami segíti képei megfejtését. Deim Balázs sörösdobozokból készült lyukkamerákkal figyelte meg Budapest mozgalmasabb tereit, csomópontjait. Terenként több kamerát is kihelyezett, hogy jobban megfigyelhesse az adott helyszínt. A dobozokat villanypóznákra, zászlótartó oszlopokra, közlekedési lámpákra és hasonlóan magas helyekre erősítette, úgy hogy minél jobb rálátás legyen az adott térre. A kamerákba fekete-fehér fotópapírokat helyezett, amelyekre egy hónaptól három hónapig tartó intervallumokban exponált. A rendkívül hosszú expozíció miatt a mozgó élőlények, járművek nem jelentek meg a képeken, csak a statikus objektumok, illetve a Föld és a Nap egymáshoz viszonyított mozgása. A Nap útja láthatóvá válik az égbolton akár egy szivárvány, ezáltal pedig érzékelhetővé válik a napok és az idő múlása. Regős Benedek az idősíkokat oly módon montírozza össze, hogy egy-egy archív fotográfia vagy metszet nyomán felkeres olyan helyszíneket, amelyeket a múltban megörökítettek, majd újra lefotózza azokat, összekötve a jelent a múlttal. „Azokat a helyeket kerestem fel és fényképeztem le, ahol egy-egy ismert személy pontos helyét az archív anyag bizonyította. A lehető legpontosabb hely (sőt felület/anyag) érdekelt, amely talán megőrzött valamit az egykor rajta elhelyezkedő személy nyomából. Olyan nem-helyek, melyek az általam hivatkozott archív fotográfiák által nyerik el mnemotopikus mivoltukat. Emlékhelyekké, azaz emlékfotóvá válhatnak. Kutatásom mozgatórugója egyfajta találkozás és jelenlét megélésének lehetősége volt, hiszen ha sikerült eljutnom a talált fényképen szereplő helyre, egy kis imaginációval beleélhettem magam a történelmi szituációba a térés a helyszín szinte változatlan adottságainak, és a címben szereplő “helyszellemnek” köszönhetően.” (A szöveg a művészek szinopszisainak felhasználásával került megszerkesztésre.) 21
