Barki Gergely - Bodonyi Emőke: Czóbel. Egy francia magyar - MűvészetMalom kiadványai 5. (Szentendre, 2014)

Kratochwill Mimi: Czóbel Béla érett korszaka 1925-1976

310. Czóbel Andre Dunoyer de Segonzac-kal a párizsi Cosmos-kávéházban, 1973-ban. A szerző felvétele az újakkal való együttes hatását. A kiállítás egész nyitvatartási ideje alatt szinte zarándokoltak a látogatók a Műcsarnokba.Tanulmányok, cikkek, képes riportok soha nem látott számban jelentek meg. E tárlat emlékét élete végéig őrizte. Időközben engedélyt kapott, hogy a Kelenhegyi úti műteremház földszintjén megüresedett műtermes lakásba leköltözhessen a második emeletről, amelynek meg­közelítése járási problémái miatt, lift nélkül már alig volt megoldható. E földszinti mű­terem ajtaja a kertre nyílt, így sokszor kiült ide festeni, jó levegőt szívni és vendégeit, modelljeit várni. 1972 őszén, a párizsi Galerie René Drouet-ban rendezett kiállítása megnyitójára kísérhettem el a művészt Párizsba, hozzánk csatlakozott Hamburgból Lisa lánya is. A megnyitó ünnepségen népes vendégsereg jelezte a művész nagy sikerét, elismert­ségét. Bár nagyon nehezen tudott csak járni, a napjai mégis eseményekkel telítettek voltak. Naponta elkísérhettem a kiállítására, ahol fogadta barátait, vendégségbe men­tünk, egy este még régi ismerősének, Michel Gyarmatinak a Folies Bergére mulató revű-színháza előadására is drága jeggyel ültünk be. Nem akarta semmiképpen sem tudomásul venni idős korát és gyengeségét, esténként még vacsorázni is meghívott a Dőme-ba vagy a Coupole-ba. Találkozhatott még élő idős festőművész barátjával, André Dunoyer de Segonzac-kal és felidézték a régi időket (még az sem zavarta el­merült beszélgetésüket, hogy közben fotózással örökítettük meg együttlétüket). Ez a párizsi út felvillanyozta és újult erővel folytatta műtermében a megkezdett müvek fes­tését, mert már készült 90. születésnapja tiszteletére az Ernst Múzeumban tervezett kiállítására. Ekkor csak új képeit mutatta be, többek között olyan müvek is szerepeltek a tárlaton, amelyeket éppen akkor emelt le a festőállványról (Szerelmesek, Kettős portré). A meghívó leporellójának szövegét maga Czóbel írta. „A most kiállított festmények az utolsó időben készültek, 1972-73- ban, erőfeszítés, hogy visszataláljam ifjúságomat, mikor elindultam Párizsba 70 évvel ezelőtt. 311. Segonzac Czóbelnek dedikált fotója, Magántulajdon CZÓBEL BÉLA ÉRETT KORSZAKA 1925-1976 189

Next

/
Thumbnails
Contents