Barki Gergely - Bodonyi Emőke: Czóbel. Egy francia magyar - MűvészetMalom kiadványai 5. (Szentendre, 2014)

Bodonyi Emőke: Czóbel akvarelljei és grafikái

157. Czóbel Béla: Álló női akt, 1907. Budapest, Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria pedig ugyancsak az itteni évi nagy kiállításon rajzok is láthatóak voltak.8 Ugyanebben az évben a kortárs magyar, cseh és osztrák grafikát külföldön népszerűsítő tárlaton egy rézkarccal szerepelt.9 Berlini tartózkodásának első időszakában, Paul Cassirer galériájában a festmények mellett akvarelleket és rajzokat is kiállított.10 Ez volt az első olyan tárlata, amely hagyományterem­tőén a címében is utalt - Festmények, akvarellek és rajzok - a kiállított anyag összetételére. De a művész bármelyik alkotói periódusát vesszük is szemügyre, mindenhol jelentékeny módon reprezentálják a grafikák az alkotói gondolkodás, kifejezés megvalósulását, mint ahogy to­vábbi kiállításainak műtárgyanyaga is ezt bizonyítja. 1924-ben, amikor Czóbel a katalógus előszava szerint 12 év után újra kiállított Magyarországon, a 20 darab festmény mellett 15 akvarellt, 20 egyedi rajzot, 9 litográfiát és 1 rézkarcot mutatott be a budapesti Belvedere Szalonban.11 Ez utóbbiak minden bizonnyal a Németországban, húsz-húsz példányban készített sokszorosított grafikák számozott 5 Bárki Gergely: Czóbel Béla. In: A Nyolcak. Centenáriumi kiállítás. Szerk. Markója Csilla - Bardoly István. Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága - Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató­­intézete, 2010, 236-253. 6 Barthélémy, Sophie: Pan! Dans l'oeil... A magyar Vadak fogadtatása a párizsi szalonokban a korabeli fran­cia kritikák tükrében (1904-1914). In: Magyar Vadak Párizstól Nagybá­nyáig. I.m. 72-73. 77. A kiállítással részletesebben foglalkozik a tanul­mány, miszerint a kiállított anyagot egy mű kivételével (Szalmakalapos férfi), nem lehet beazonosítani. Id. még Bárki Gergely: Czóbel, az is­meretlen ismerős. In: Czóbel, Erdész és Makláry Fine Arts, 2007. 7 Nemzetközi Posztimpresszionista kiállítás, 1913. Művészház, Budapest. A katalógusban a 38. és 213. számon szerepeltek Czóbel rajzai. 8 1913. szeptember, Zsűri mentes kiállí­tás, Müvészház, Budapest. A kataló­gusban Czóbel művei a 22-34. közötti számokon szerepeltek. 1914. február­március, A Művészház 1914. évi nagy kiállításának katalógusában Czóbel müvei a 25-30. számok alatt szere­peltek. 9 Catalogue of an Exhibition of Contemporary Graphic Art in Hungary, Bohemia and Austria, The Art Institute of Chicago. 1914. március 5.-1914. áp­rilis 1. A kiállítás több amerikai nagy­városba is eljutott. 10 Béla Czóbel. Gemälde / Aquarelle / Zeichnungen /. Christian Rohlfs. Aquarelle / Holzschnitte. Märze 1920. Galerie Paul Cassirer, Berlin W. Victoria Str. 35. 11 Belvedere Galéria, 1924. február, katalógus mütárgyjegyzékkel, előszó Fónagy Béla, aki szerint Czóbel 1912 óta nem szerepelt Magyarországon. De mint láttuk, 1914-ben még a Müvészházban kiállított. CZÓBEL AKVARELLJEI ÉS GRAFIKÁI 107

Next

/
Thumbnails
Contents