Majorossy Judit: A Ferenczy Múzeum régészeti gyűjteményei - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 5. (Szentendre, 2014)
Rajna András: Rézko
a tiszapolgári kultúra népe uralta. Az Alföldön a nagy telepek helyett egyre kisebb, rövidebb ideig lakott telepek alakultak ki, ugyanakkor ezekkel egyidőben egyre nagyobb temetők jelentek meg, amelyekben a családokat nagyjából szabályos rendben temették el. A települések életéről az autópálya feltárások előtt a kutatás igen keveset tudott. Az újabb régészeti ásatások során Pest megyében több lelőhely is ismerté vált, így az abonyi vasútállomás környékéről a tiszapolgári kultúra házai is előkerültek. Ezen házak cölöpszerkezetűek voltak és igen kis lakótérrel rendelkeztek. A kultúra talán legjellegzetesebb edénytípusa az áttört, csőtalpas tál. Az edények díszítése bepontozott-bekarcolt volt, illetve a mintát esetleg ezek alakzatokban elrendezett variációi adták. Igen jellegzetes az edényeken a hegyes - néha átfúrt - bütyökdísz. A középső rézkor életmódja jellegét tekintve nem sokban tér el a korai rézkorétól. A társadalom szerkezetét főként a nagyobb létszámú temetőkből ismerjük, a jellemzően kisszámú lakóházzal rövid ideig fennálló telepek életéről az utóbbi években tudtunk meg egyre többet. A sírok mellékleteiből következtetve ebben az időszakban a társadalomban egyre nagyobb különbségek jelentek meg. Egy magasabb rangú személynek a halála után is jelezni kívánták kiváltságos szerepét, így az 6 sírjaikba súlyos réztárgyakat, ékszereket és néha aranytárgyakat is helyeztek. A kiállításban szereplő Pest megyei területeken ebben az időszakban két népesség élt: a mai megye dunántúli részén és a nagyjából Váctól északra eső területen a ludanicei csoport, míg a Duna-Tisza közén a bodrogkeresztúri kultúra tagjai éltek. A bodrogkeresztúri kultúra nagyjából a tiszapolgári kultúra területén, annak hagyományait követve élt tovább, és az edényművességben is sok hasonlóságot találunk. Még mindig jelen voltak a csőtalpas tálak, de számos olyan új edénytípus jelent meg, amelyek segítségével az ebből a kultúrából származó leletanyag könnyen felismerhetővé válik. Ilyen az úgynevezett puttonyedény, amely egy nagyméretű tároló átfúrt bütyökfülekkel. Ennek a típusnak az egyik darabja a kiállításban is látható. A bemutatott edény mellékletként került elő egy férfi igen jó állapotban megmaradt sírjából több más edény társaságában. Nagyon fontos korszakjelző edénytípus a kerek hasú, hosszú nyakú, kétfülű edény is, amit a kutatás tejesköcsög edénynek nevez. Az elnevezés oka, hogy az első ilyen leletek feltárásakor a faluban a tejet hasonló edényben hordták, mindennek persze már jópár évtizede. A ludanicei csoport népe a fent említett bordogkeresztúriaknál sokkal kevésbé ismert. A népcsoport jelenlegi ismereteink szerint a Pest megye északi részén és Szlovákia területén élt és főként kereskedelemmel foglalkozott. Velük kapcsolatban érdekességnek számít, hogy igen gyakoriak a magaslati telepeik és előszeretettel használták a barlangokat is. Pest megye területén 2002-ben a budakalászi Zöld-barlang- Putt°"y alakú edénV- bodrogkeresztúri kultúra / ban kerültek elő a kultúrába sorolható leletek. Butt-vessel , Bodrogkeresztúr culture A késő rézkorban jelentős változások mentek végbe a társadalomban, és ezt a régészeti leletekben is nyomon tudjuk követni. A korábban jellemző éles területi tagoltság, amely a neolitikumtól kezdve jellemző a Kárpát-medencére és Pest megye területén is megfigyelhető, a késő rézkorban megszűnik. A Duna választóvonalként határolta el a kultúrák által használt területeket, és ezt a határt a különböző népcsoportok csak némely esetben törték át, mint például a gödöllői térségben. A korszak elején lassú egységesedés indult meg, 15
