Herpai András (szerk.): NKA 2012. A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott művészek kiállítása. MűvészetMalom 2013. december 13 - 2014. március 23. - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 7. (Szentendre, 2014)

Molnár Zoltán

GALACFALVA, Erdély ezüst-zselatin nagyítás I 50x60 cm Az emberi létezés vizuális lenyomatainak készítésével, fotográfiák létrehozásával értelmezem a környezetemet, a világot és a kort, amiben élek. A fotográfiai ösztöndíj koncepciója, hogy a termé­szet, az erdő, a víz miként kapcsolódik az ember szokásaihoz. A víz-, levegő-, talajszennyezés, az erdőtűz évtizedek óta folyama­tosan érinti korunk globalizált világát, beleértve Erdély területét is. A fotóesszé célja, hogy értelmezhetővé tegye, a természet és az ember kapcsolatának jelentőségét, hogy megmutassa azokat az értékeket, amelyek minden emberben megvannak, de gyak­ran kénytelenek vagyunk elrejteni őket, vagy elnyomják bennünk. Rákérdez arra, hogyan viselkedik korunk társadalma kulturális ér­tékeivel, környezetével. Kutatásom további területe az Erdélyben és a Magyarországon élő roma családok, közösségek, gyerekek bemutatása. A társadalom peremén élő roma családokról, gye­rekekről készítettem színes és fekete-fehér portré fotográfiákat Kelet-Magyarországon és Erdélyben 2010-ben. A roma kultúrát ma is szegényes tárgyi javak jellemzik, ezzel szemben rendkívül gazdagok a folklór hagyományok, hiedelmek, mesék, varázslatok. Könnyen befogadják a körülöttük élő népek hagyományait, mint például a szászcsávási, vagy az őrkői roma közösségek. Ennek oka a vándorló életmód, amely a 11. századtól a 21. századig teljesen átalakult. A tárgyakhoz való ragaszkodás helyett a leg­főbb érték a roma kultúrában a gyermek és a közösségen belüli emberi kapcsolatok. A fotósorozat célja az állandóság és a fo­lyamatos változékonyság, a természetesség és a mesterséges, a teremtett világ vizuális lenyomatainak bemutatása, közelebb hozva az emberekhez a természet és a társadalmi megoldásokat és problémákat. 119

Next

/
Thumbnails
Contents