Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Metropolis vagy nagyközség? Dilemmák Szentendre fejlesztéséről a 20. század első felében A közvilágítás ügye 25—9 arányban nyert: „a huszonötök jól határoztak”, jelentette ki megnyugtatóan a lap. A Dr. Ignatovity Miklós igazgató és Piacsek Rezső felelős szerkesztő irányításával megjelenő Szentendre című sajtótermék, a város és környékének társadalmi, szépirodalmi és közigazgatási hetilapja, Ábrányi Emil és köre kedélyes és kissé belterjes kiadványa volt az 1912-es évben a szentendrei társaság számára. Ebben adtak hírt arról, hogy „[a] közigazgatási bíróság megsemmisítette az 1909. év január havában megtartott képviselőtestületi választásokat [...]. A jelenlegi képviselőtestületben aránytalanul kis számban vannak a kereskedők és iparosok képviselve. [...] Tömérdek pénz felhasználásáról fog a jövendő képviselőtestület tárgyalni, a kereskedő és iparos üzleti érzéke szükséges tehát, hogy ez a pénz minél gazdaságosabban használtassák fel.”44 A szentendrei „progresszív” társaság szócsöveként a lap egy egészen új városképet és várost vázolt az akkori olvasói elé: „Jeleztük már lapunk programmjában, hogy e környék kiváló szépsége, gyönyörű fekvése elsősorban megkívánja a nagyobb arányú építkezést s a nagy Budapesttel való szorosabb összefüggést. Örömmel üdvözöljük tehát azokat a nagyarányú építkezéseket, melyek környékünkön a közel jövőben a megvalósítás stádiumába lépnek.”45 Elsősorban a turizmust, illetve mai szóval élve a gyógyturizmust értették a fejlesztés főcsapása alatt. Boldogan, ha kellett címlapon, ha kellett versben viccelve adtak hírt a város nemzetiségi és felekezeti békéjére utaló társasági eseményekről, hírekről. Ugyanakkor, ha úgy vélték, hogy ezt a békét veszély fenyegeti, a lap újságírói felemelték szavukat. Két évvel az első világháború kitörése előtt volt is mit félteniük, akár épp Szentendrén. Címlapra került például annak a társas vacsorának a története, amelynek a lap annak konzervatív jellege mellett sokkal veszedelmesebb dolgokat is tulajdonított: „[...] Úgy a résztvevők számánál, mint egyesek egyéniségénél fogva fényesen sikerült társasvacsora zajlott le a múlt héten. A megjelenteknél azonban sokkal érdekesebb volt a meg nem hívottak névsora. Mert ebből nyilván kidomborodott - mindenféle ellenkező és a politikai jelleget letagadó híresztelés dacára is - a vacsorának szerbellenes és antiszemita jellege. És ha néhány, sőt nagyon is sok indifferens egyén jóhiszeműleg részt is vett ezen a vacsorán, - mert hiszen a rendezők a politikamentességért szavatosságot vállaltak - a politikai célzat el nem vitatható. Ez a célzat pedig nem egyéb, mint a gör[ög] keleti és zsidó elemeket immár nemcsak a községi politikai téren leszorítani az eddigi pozíciójukból, hanem társadalmi téren is megtagadni velük minden közösséget. Válaszfalakat emelni az egyes polgárok között; antiszemitizmus Szentendrén; szépen haladunk, szeretett híveim.”46 A kisvárosi progresszió és nemzeti szabadelvűség bajnokai érzékenyen figyeltek azokra a jelekre, amelyekben az egyre törékenyebb felekezeti és nemzetiségi béke szentendrei megbontásának szándékát látták. A maga nem kis mértékben didaktikus módján a lap és szerzőgárdája igyekezett a felekezeti és nemzetiségi béke repedező homlokzatát befoltozni. 1912. február 4-én például versben köszöntötték a népek barátságának társasági megjelenését: 50. kép Belépőjegy, meghívó és falragasz számla Maximovits István (rendőrkapitány) részére, 1902 (Magántulajdon; másolat: FEMUZ, Czweiber 071) 44 (n.n.): Jegyzetek. Szentendre, 1912. január 28., I. 4. 45 (n.n.): A fejlődés útján. Szentendre, 1912. január 28., I. 4. 46 (n.n.): Jegyzetek. Szentendre, 1912. február 11., I. 6. 87
