Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
A felejtő és elfeledett város: Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete 43. kép A Magyar Turista Egyesület Szentendrei Osztálya „Nem élhetek muzsikaszó nélkül" című előadása (középen ül Dezsőfi Ferenc), 1931 (FEMÚZ, TD 88.426.1) Papp Viktor egyebet sem írtak soha, hogy a város milyen rettenetes súlyos helyzetben van, hát indokolt, hogy spóroljunk annak a városnak valamit.”66 A választást mindezek ellenére Dezsőfi és a mögötte álló párt elvesztette, a befutó új polgármester a kívülről érkezett Pethó János lett.67 Pethő János hamarosan megegyezett korábbi riválisával, akit tanácsnokként gyakorlatilag helyettesévé választatott meg a közgyűléssel. Dezsőfi emígyen „permanenciában” szolgálhatott a városházán mint a város második embere - eleinte tanácsnokként, majd a német megszállást követően főjegyzőként - megszakítás nélkül a nyilas puccs után is, egészen a város szovjet megszállásáig, amikor végre a város első embere lehetett. 1948-as bukását követően folyamatosan foglalkozott személyes emlékműve és a városi történeti emlékezet alakításával. Óvatosan és tudatosan kerülte az 1944-es évet, a szentendrei nyilasok témáját, ahogyan még metaforikusán sem utalt 1956-ra soha. Az általa kritizált múlt legfőbb hibája és bűne az volt, hogy jó évtizedig elmaradt a polgármesterré válása. Dezsőfi teljes rehabilitálásra a város felszabadulásának 20. évfordulójáig kellett várni, amikor — egyértelműen pozitív főhősként - visszaemelték a hivatalos várostörténetbe. „A városi hatóság élén dr. Dezsőfi Ferenc maradt, aki fiatal korától a város tisztviselője volt, néhányszor a polgármesteri állás elnyerését is megkísérelte, az úri közigazgatásban azonban erről szó sem lehetett. Dezsőfi ugyanis alsóizbégi proletárszülők gyermeke volt, apja vele együtt a városi igazgatást szolgálta, de főjegyző fia mellett ő csak kézbesítő altiszt, akkori szép nyelven ‘hivatalszolga’volt. [...] Húsz esztendő telt el azóta [...]”.68 A mérleg 1944-hez képest nem lehetett vitás a cikk szerzője szerint sem, amiben kiemelkedő szerepet tulajdonított az alsóizbégi proletár származással nemesített Dezsőfi Ferencnek. Ezek után teljesen érthető, hogy a harmincadik, felszabadulási évfordulóra kiadott jubileumi város- és kortörténet kiadványban is meghatározó és pozitív főszereplője lett az 1944-et követő esztendőknek. Azt megelőzően pedig, 1970-ben megkapta a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet, és újra megjelenhetett hivatalosan is a városházán, ekkoriban mint anyakönyvvezető.69 Egyetlen korábbi vagy későbbi városvezető sem befolyásolta Szentendre emlékezetét, mint Dezsőfi Ferenc. Az ő emlékfoszlányaiból szorgalmasan dolgozó helytörténészek kritikátlanul vették át, helyenként még adatolták is azt a várostörténeti re-konstrukciót, ami egyszerre volt meseszerűen bukolikus és elhallgatásoktól terhes. Mindezek miatt lehetett évtizedekig, rendszereken átívelő mód a helytörténeti megkerülhetetlen forrása és adatközlője egészen a 2000- es évek elejéig.70 Már a polgári Szentendrét és akkori város sajátosságaként feltételezett bukolikus századfordulós idillt bemutatni kívánó 1987-es, nagy helytörténeti kiállítás is gyakran utalt vissza Dezsőfire mind a forgatókönyvben, mind pedig a megjelenített képekben és használta - kritikátlanul - visszaemlékezéseit.71 Az 1980-as évek végén a gyermek Dezsőfi már nem izbégi proletárszülők gyermeke volt, hanem egy bohém (amúgy akkoriban még budapesti) apa pesti gyermekszínész Ferkója. Egyfelől kedélyes, bohém személyiség, másfelől ízig-vérig felelős polgár, majd polgármester. Nem minden előzmény nélkül a korábban idézett kéziratos regénye lett a kiállítás legfőbb forrása.72 Arról, hogy Dezsőfi Ferenc hivatalos városi működése során - 1914-től 1948-ig - a város végleg megszűnt szerbnek lenni, majd 1944-ben a zsidók is eltűntek, saját visszaemlékezései és emlékfoszlányai következetesen hallgattak. A következetes elhallgatással párosuló utólagos kedélyes emlékei egy kritikátlan várostörténet konstruálásához járultak hozzá, olyanhoz, amely nem csak a szerzőjüket élte túl, de a politikai rendszereket is. E konstrukcióból ugyan hiányoz“ FEMÚZ, A 888-74. 67 FEMÚZ, A 888-74. 68 (-H.L.-): Húsz esztendeje. Pest Megyei Hírlap - Szentendre, 1964. december 23., VIII. 69 FEMÚZ, TD 88.384.1; FEMÚZ,TD 88.387.1. 70 Ezt támasztja alá egy másik jubileumi kötet, a millennium évében kiadott várostörténeti olvasókönyv: G. Sin (összeáll.) 2000. 71 Novotny (szerk.) é.n. [1987]. 72 Novotny (szerk.) é.n. [1987]: 69; G. Sin 1979a. 75
