Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre szék szakkörbe csatornázása lett. így jött létre 1972-ben a Vajda Lajos Stúdió.87 1980-ra—az 1950-es évekkel ellentétben - Szentendre a központi és a megyei pártdokumentumokban már vitathatatlanul múzeum- és művészvárosként jelenik meg. Ennek kapcsán érdemes hosszabban idézni az 1980-as pártkongresszus előtti megyei pártértekezlet anyagából: „Szentendre a XI. kongresszus óta felgyorsultan fejlődött, és így egyre alkalmasabbá vált a megyei funkciók és saját funkcióinak betöltésére. Ehhez járultak hozzá a helyi intézmények, a múzeumok, a szentendrei képtár, a szabadtéri néprajzi múzeum új létesítményei. És azt is mondhatnám, hogy Szentendre a megye, a főváros, egy kicsit az ország lakóinak zarándokhelyévé vált, kiránduló és üdülőhelyi központtá lett, és tudjuk, hogy [ez] nagy megtiszteltetés, nagy figyelem, de ugyanakkor gondokat is jelent számunkra. [...] A megyei Pártbizottság irányításával a közművelődés, a közoktatás, a tudomány és művészetpolitika a párt politikájának szerves részévé és jelentős tényezőjévé vált megyénkben. Az egyes települések hagyományait és erőfeszítéseit figyelembe véve differenciáltan bontakozott ki a különböző tájegységek kulturális tevékenysége. Szentendre ilyen értelemben a művészetek, és hozzátehetném, a művészek egyik jelentős központja és otthona lett. Ezt segítették a művészek letelepedésében nyújtott támogatások, az üzemi, intézményi vásárlások, a megyei és országos intézmények telepítése a városba és az a légkör, amely jó irányban erősödik a XI. kongresszus óta. A Városi Pártbizottságnak van határozata a művészetpolitika helyi megvalósítására. A város minden testületé napirendre tűzte a művészetpolitikai munka kérdéseit. [...] Ennek is köszönhető, hogy ma már minden városi szervezetben dolgozik művész. Itt is lehetőséget kapnak a közéletbe való bekapcsolódásra, itt alakítói, részesei a város közéletének, hozzátenném, a megye közéletének is. Ezt a munkát nagymértékben segítette a képzőművészek megyei szervezetének megalakítása és egyre markánsabban kialakuló munkája. A várospolitika kérdéseiben is rendszeresek a konzultációk a művészekkel. Ennek során döntő többségük javaslataival, munkájával segítik a koncepciók megalkotását. Jelenleg Szentendrén 70 alkotóművész él, társadalmi jelentőségük túlnő ezen a számszerű adaton is, hiszen alkotásaik a város, a megye határain túl országos és esetenként nemzetközi vonatkozású rendezvényeken is megjelennek. Számunkra éppen ezért nagyon fontos, hogy alkotásaik gazdagítsák a szocialista művészet értékeit. Döntő többségük ebben az irányban halad is, és vannak tapasztalataink, hogyha nem tiszta és nem világos ideológiai álláspontot próbál valaki közülük vagy közöttük, vagy előttük felvetni, védik pártunk művészetpolitikáját, és ez nagy érték. Vannak azonban közöttük olyanok is, akik fejlődésükben megálltak, nem látják világosan helyüket művészetpolitikai koncepciónkban. Ezzel a szűk réteggel is többet kell nekünk törődnünk a művészek érdekében, a város jó hangulata, közhangulata érdekében [,..].”88 33. kép Szentendrét népszerűsítő plakát, 1980-as évek (FEMÚZ, KA P389-2000) 87 Az addig kívülről egységesnek tűnő szentendrei művészetnek és közegének átrétegződését tárgyalja 1969-től az 1980-as évekig: Kiss Joakim 1990. 88 PML, XXXV.51,1/14. ő. e., 1980. március 1-2. 56
