Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre A múzeumváros A Pallai Katalin által, a rendszerváltás után írt Szentendre és múzeumai című útikönyv61 már automatikusan használta állandó jelzőként a múzeumváros kifejezést. És ez az 1970-es, illetve 1980-as évek óta nem is lehetett másként. Ám Szentendre múzeumvárosként - az idegenforgalmi központiságához hasonlóan - sokkal rövidebb múltra tekinthet vissza, mintsem azt képzelnénk. A történet kezdetei szintén az 1960-as - de legkorábban az 1950-es - évekig nyúlnak vissza. Ám ezen rövid időszak alatt a város lakói és a városba látogatók valóban radikális fejlődésnek, változásnak lehettek a tanúi. Az 1950-es évekbeli megyei pártiratokban - ellentétben a későbbi évtizedekkel — egy csendes, kispolgári jellegű, félig mezőgazdasági, félig ipari kisváros képe rajzolódik ki a Szentendre-tárgyú jelentésekből, illetve határozatokból. Ezekben az években Szentendre - legalábbis a korabeli dokumentumok tanúsága szerint - kizárólag a szentendreieké volt, gondjaik pedig maximum a helyi és a megyei pártapparátusé. Beszolgáltatás, ipari termelés, munkaverseny, téeszesítés, pártszervezés, pártmunka jelentették azokat a témákat, amelyek kapcsán ezekben az iratokban Szentendre egyáltalán említésre került. Művészet, művelődéspolitika, múzeum, kultúrpolitika és Szentendre ekkoriban még egyáltalán nem számítottak automatikus szókapcsolatoknak, míg a Kádár-korban - mint azt korábban láthattuk - már azzá váltak, hogy aztán a korszak végére jószerivel Szentendre kapcsán csak ezek a kifejezések ragadjanak a hivatalos pártdokumentumokban a város nevéhez. Am ez az 1950-es években még egyáltalán nem volt így. Olyannyira nem, hogy 1949. június 13-án például, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Pest megyei bizottságának ülésén Tóth Dezső propagandista azt javasolta — egy, a pártközpontból érkezett, a könyvnapok rendezésére felhívó levél alapján -, hogy „Szentendre kivételével a többi városokban rendezzük meg a könyvnapokat.”62 Az, hogy az 1960-as években valami alapvetően megváltozott Szentendrén és Szentendre kapcsán, az a megyei pártbizottság a második világháborúból való felszabadulás jubileuma kapcsán készült propagandakiadványaiból is tetten érhető. Míg a 15. felszabadulási évfordulóra, 1960-ban kiadott hivatalos megyei brosúra szerint Szentendre — legalábbis Pest megyei viszonylatban - elsősorban ipari központként propagáltatott Gödöllő, Vác, Cegléd és Nagykőrös mellett,63 addig a 25. jubileumi évben a város már egész másként jelent meg. „A felszabadulás előtt Pest megye területén mindössze két városban, Vácott és Cegléden működött, meglehetősen szerény keretek között múzeum. [...] Ma már [a megye] tizenhat múzeummal büszkélkedhetik. [...] Szentendre jelentős képzőművészeti hagyományokkal rendelkező város. Művésztelepe negyvenéves múltra tekinthet vissza. Itt van az ország egyetlen parkmúzeuma. Itt épül fel 1975-ig az Országos Szabadtéri Néprajzi Múzeum [...]. A fővároshoz való közelsége, idegenforgalmi látogatottsága, a város és a táj szépsége alkalmassá teszi Szentendrét, hogy a megye legsajátosabb kultúrközpontja és a megye népművelésének módszertani központja legyen. Ezt a célt szolgálja a megyei művelődési ház felépítése a városban, amelyben elhelyezést nyer a megyei könyvtár és a megyei népművelési tanácsadó is. A Ferenczy Károly Múzeum bővítésével ide települ a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága és állandó modern képtári gyűjtemény nyílik a megyében élő alkotóművészek munkáiból. Ugyanakkor az elkövetkező esztendőkben is megrendezik a’Szentendrei Teátrum’előadásait [...].”64 Ezek a sorok a Pest megye huszonöt éve című kiadvány Múltunk kincstára - jövőnk záloga című fejezetében olvashatóak. Mind az 1960-as, mind pedig az 1969-es megyei párt-propagandakiadvány azt a nem túl bonyolult szerkesztési elvet követte, hogy az 1945 előtti - a szerkesztői és a megbízói szándék szerint egyértelműen sötét - múltat állította szemben az 1945 utáni — ebben az összefüggésben természetesen fényes — közelmúlttal és aktuális jelenkorral. Míg az 1960-as kiadványban még a megye közművelődése és művészeti élete kapcsán sem említették meg Szentendrét (ellentétben a szocialista ipar kontextusával), addig az 1969-ben megjelent megyei pártpropaganda már kiemelten kezelte a szentendrei művészetek és múzeumok ügyét. „A felszabadulás előtt a megye képzőművészeit semmiféle szervezet nem kötötte egybe, nem foglalkoztatta. Kevés példa van rá, hogy vidéki művész Pesten rendezhetett kiállítást. A megyében akkor működő nagymarosi, szentendrei és gödöllői művésztelep hatása és szervező tevékenysége a képzőművészeknek csak bizonyos rétegéhez jutott el, mivel ezek a telepek fővárosi képzőművészek birtokában voltak. [...] 61 Pallai é.n. [1991]. 62 PML, XXXV. 1,1/6,1949.június 13. 63 Csekő-Lévai (szerk.) 1960: 39. 64 Mészáros-Suha (szerk.) 1969: 62-63. 50
