Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre Starzsinszky polgármester gavallérossága - a művésztelepi festők visszaemlékezései szerint is - már a nagyvonalúság kezdetétől lukrativ köz- és magánpénzkezelési technikákkal keveredett, amivel gyakran hozta kínos helyzetbe a támogatandó művészeket, később pedig, városi karrierje végén még saját magát is. Az egykori lelkes újságcikkből az mindenképpen kiderül, hogy 1928-ig Szentendrének sem a fővárosból, sem pedig helyből érzékelhető idegenforgalma nem volt. Starzsinszky ezen a helyzeten is igyekezett változtatni. Az ambiciózus polgármester városát a térségben új és sokak számára idegenszerű módszerekkel igyekezett népszerűsíteni mind a potenciális befektetők, mind pedig a főként fővárosi döntéshozó politikusok, illetve a turisták előtt. Az utóbbi kapcsán volt egy hatástalannak bizonyult kísérlete, amikor a városi közgyűlésben kétszáz pengő kiutaltatását javasolta arra a célra, hogy külföldi útikönyvben népszerűsítsék Szentendrét. Két és fél évtizeddel azután, hogy Szentendrén először fogalmazódott meg az útikönyvben való szereplés és az idegenforgalom - valamint az abból generálódó forgalom és az adóbevételek - közötti összefüggés. „Nem tudom, hogy minő útikalauzban van Szentendre felvéve”,47 hangzott a költői kérdés 1900-ban. Starzsinszky szerint 1926-ban a válasz egyértelmű volt. Am még hosszú évekig az is maradt. Szintén Starzsinszky igyekezett megújítani elődje, Antolik Arnold kezdeményezését egy „weekend”-telep létrehozására, illetve annak népszerűsítésére. Ez utóbbi során a befektetendő tőkéért — a végül meg nem valósult telep — időnként megmosolyogtató módszerekkel versengett. A szállodát és a kertvárosba turistaközpontot álmodó Antolik polgármester nagyszabású, az idegenforgalom fellendítését is célzó városfejlesztési koncepcióját 1922. február 18-án terjesztette a városi közgyűlés elé.48 Alig négy hónappal később ugyanez a közgyűlés a turisták megrendszabályozásáról tárgyalt,^ vasárnapi budapesti turisták kártevései alcímű előreterjesztés kapcsán. „A teendő itt az volna, hogy a városba érkező és azon keresztülhaladó turisták szigorúan ellenőriztessenek, hogy csak a kijelölt turista utakon haladjanak. [...] az esedeges kártevésen ért egyének pedig előállíttassanak [,..].”49 Az egyhangúlag elfogadott előterjesztés azt javasolta, hogy a városi erdőbe a jövőben csakis arcképes igazolvánnyal lehessen lépni (kivéve a pilisszentlászlóiakat). Az igazolvány ára legyen háromszáz korona, és az így befolyó öszszegből egy pénzügyi alap létesítendő, egyrészt a kiránduló helyeknek, másrészt a külön rendőri szolgálatnak.50 Ez a közgyűlési előterjesztés és határozat Dezsői! Ferenc korábban idézett,51 16 évvel később keletkezett, a helyi turizmus szomorú állását ismertető írásához, az akkori helyzet okait erősítő adalék, amely arról szól, hogy a Dunakanyar későbbi kapuja a főváros irányába nem volt mindig nyitott és barátságos. A vasárnapi bakancsos turistákat a város vezetése kifejezetten kártékony elemeknek tartotta, olyanoknak, akiket nem kiszolgálva kihasználni, hanem megrendszabályozni kellett. A szentendrei turizmus lehetséges potenciálját felismerő, a turizmust helyi iparrá fejleszteni kívánó vágyak mellett néhány elszórt adalék élesen világít rá a vágyak mögötti valóságra. Amikor 1921-ben Antóny Béla (1880-1971) esztergomi - 1915-ig szentendrei - polgármester vezetésével esztergomi turisták készültek Szentendrére, a kirándulást meghirdető újságcikk szerint a szóban forgó vasárnapi kirándulás jelentős esemény lehetett Szentendre életében. 29. kép Esti hajókirándulás Budapestről Szentendrére táncestéllyel a Husvik-vendéglőben, 1937 (Magántulajdon; másolat: FEMUZ, Czweiber 039) 47 „Nem tudom, hogy minő útikalauzban van Szentendre felvéve, annyi azonban bizonyos, hogy ott, ahol fel van jegyezve, ott találjuk azt a megjegyzést is »[...] közhelyei nincsenek, de nincs is szükség rájuk, a közhelyeket és egyéb szórakozási helyeket a sűrűn egymás mellé elhelyezett kocsmák és vendéglők pótolják, melyek meglehetős látogatottságnak örvendenek [...]«.” (n.n.): Cifra nyomorúság. Szent-Endre és vidéke, 1900. június 24. 48 PML, V.371,1759/921,1922. február 18., 16. tárgy. V.ö. Antolik 2002 [1932]. 49 PML, V.371,2466/922,1922. június 23., 84. tárgy. 50 PML, V.371,2466/922,1922. június 23., 84. tárgy. 51 Dezsőfi Ferenc: Szentendrei Osztály-1920. Turisták Lapja, 1938. december (50. évfordulós jubileumi szám), 811. 48
