Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Erdősi Péter: Epilógus: A múlt és a látvány
Erdősi Péter: Epilógus: a múlt és a látvány lokális szempontokat érvényesítő beállítódásához, várakozásaihoz igazítja Thirring szövegét, amelyből igen sokat ollóz ki és ír át, miközben jócskán bővíti is azt. A város akkor még helyben lévő levéltárában végzett kutatások alapján egyfajta helytörténetet ír, olyan históriával dúsítja az építészeti emlékek és a látvány leírását, amely mind Galgóczynál, mind Thirringnél még vázlatos maradt. Thirring meglátásai, a „festői rendetlenség”, a rendezett és szebb alsó településrész szóról szóra ismétlődnek Kada városleírásában,20 ám ezúttal a budapesti lakosok már nemcsak turistaként tűnnek fel, hanem meg is telepszenek: ,,[A vasúti forgalomnak köszönhetően] meginduló lendületben a város természeti szépségekben gazdag és egészséges környezetének is van nagy része, amiért a budapesti családoknak kedvelt kiránduló, nyaraló és a drága lakbérek miatt kiszorított fővárosi hivatalnok-családoknak állandó lakhelyévé lesz.”21 Míg a város központi funkciója Thirringnél még csak óhaj vagy prognózis, Kadánál már szinte kész tény: járásbíróság, takarékpénztár, „s a különféle társadalmi intézmények” segítik elő, hogy Szentendre a Pilis vidékének „szellemi középpontjává váljék”, noha a járási szolgabíró hivatala Pomázon van. A Duna-parti „korzó” vonzó életkép mind Thirringnél, mind Kadánál: a pittoreszk, izgalmas látványt nyújtó „tarka népvegyülék” eleveníti meg. Ez az ábrázolás megfelelhetett Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben sorozat ama célkitűzésének, hogy a birodalmi patriotizmus tudatát, a Monarchia tartományainak, népeinek sokféleségét, egyúttal összetartozásuk érzését propagálja. Az 1910-es megyekötet értelmezési kerete azonban más, nem a közös monarchia, hanem annak magyar oldala jelöli ki. Kada Mihály fejezete már egyértelműen Szentendre elmagyarosodását élteti. A dunaparti korzó kavargásának Thirring általi verziója Kadánál úgy módosul, hogy eltűnnek a kávéházak szerb zenészei, viszont a néptömegben „örvendetesen dominál a magyar [szó], különösen az ifjúság között”, és a „népvegyülék” kiegészül „a hajót váró fővárosi kirándulók százaival”. Thirring 1893-as írása szerint ebben „a kies hegység alatt fekvő”, „festői képpé” egyesülő, „érdekes” városban „a szerb elem vonásai válnak ki legerősebben” - annak ellenére, hogy kipusztulnak a régi szerb családok, „a földbirtok nagyobbára más kézre megy át” és még a püspökség fennállása is megkérdőjeleződött.221910-ben Kada már a folyamat előrehaladására és a társadalom elmagyarosodására helyezi a hangsúlyt. Újra felhasználja azt a korábbi szerzőnél már megjelent állítást, hogy a magyar, a szerb, a német és a szlovák nemzetiség között szinte egyenlően megoszló társadalomban az értelmiség magyar, és „a köznép is évről-évre mindinkább magyarosodik”. Elhagyja Thirringnek a „szerb elem” feltűnő voltára tett utalását, viszont beemeli, hogy a szerbek pünkösdi búcsúja alkalmával látni lehet „a hazai szerbek ma már ritkuló nemzeti viseletét, tánczát, szórakozását s hallani fülbemászó dallamos népénekét”.23 Az örvendetesnek tekintett elmagyarosodás folytán a megfogyatkozott szerb lakosság tehát Kada Mihály és a Borovszky-féle megyemonográfia felfogásában már inkább csak etnográfiai-egzotikus értelemben jön számításba Szentendrén, míg Thirringnél a város látványában, avagy „festői képében” a szerb jellegzetességek még domináltak. Az eddig idézett szövegek példaként szolgálnak a látvány- és múltábrázolás kettős forrására: a külső és a helyi pillantásokra, perspektívákra. Ignjatovic, Sofric és Kada munkáiban ez utóbbi érvényesült, miközben külső olvasóközönséget is megszólítottak. Kada Mihály fent elemzett írása arra is rámutat, hogy a szerb reprezentációk mellé hogyan zárkózik fel a magyar olvasat, megjegyzéseiből a rivalizálás, sőt a magyar dominanciára törekvés hangjai jócskán kihallhatóak. Bár a dualizmus idején kialakuló professzionális történetírás nem figyelt fel Szentendre múltjára, az oda kötődő szerzők támaszkodhattak az akkor még a városházán tartott helyi levéltárra. Azt már Ignjatovic is használta, és Kada szintén hivatkozott a fenti munkájában a dokumentumokra.24 A levéltár jelentőségére kötetünk 18-19. századi fejezetében lépten-nyomon utaltunk. Az ott őrzött iratok jogbiztosító jelentőségük mellett a mezővárosi közösség történeti narratíváját is hordozták. Ezt emelte ki az a szelekció, amely Szentendre történetének legfontosabb iratait gyűjtötte 20 Kada é.n. [1910]: 466-468. 21 Kada é.n. [1910]: 468. 22 Thirring 1893:554-555. 23 Kada é.n. [1910]: 468. 24 A szerb és a magyar nyelvű helytörténetírás közötti átjárásnak — egy végeredményben kihasználatlanul maradt — lehetőségére utal, hogy Pavle Sofric Momenti iz proslosti i sadasnjosti Sentandreje című munkájáról kivonatos magyar fordítás készült („Momentumok Szentendre város múltjából és jelenéből”) Csamprág István püspöki titkár jóvoltából, amely mint tőle nyert adomány került a szentendrei levéltárba. „Csamprág István úr adománya Sofrits Pál munkájának fordításáról, gépirat 34 számozott oldalon”: PML, V.302.e, 4. doboz, 142. sz. A szöveg ismereteim szerint nyomtatásban soha nem jelent meg. Szintén levéltári adat utal arra, hogy Kada Mihály monográfia megírására vállalkozhatott, ám a „Kada Mihály Szentendre monográfiája” feliratú boríték ma már üres (PML, V.302.e, 146. sz.). Nem zárható ki, hogy a Kada által a Borovszky Samu szerkesztette kötetben közölt fejezet kéziratát vagy annak egy változatát értette az egykori levéltáros a „monográfia” kifejezés alatt, amely talán nem volt az ott megjelent műnél sokkal terjedelmesebb, ha elférhetett egy borítékban. 224
