Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Erdősi Péter: Epilógus: A múlt és a látvány
Erdősi Péter: Epilógus: a múlt és a látvány elhordásuk, újrafelhasználásuk már jó ideje folyamatban lehetett.2 A 19. század második felében a tudományosan intézményesülő régészet, amely a római kor kutatásában Budapesten és környékén lépésről lépésről haladt előre, eljutott Szentendrére is. A limes, a római védővonal kutatásának atyja, Rómer Flóris (1815-1889) leírja a katonai tábort, amelyet még korunk szentendrei szóhasználata is „castrum” néven tart számon. Romjainak egy része - ahogyan arra a két humanista is célzott - Rómer feljegyzése szerint a fold színén állt a püspöki szőlőben.3 Látható volt, de kérdés, mennyire lehetett látvány. Aki Szentendre utcáit járta, a település magjától kissé félreeső helyen álló táborról nem feltétlenül vett tudomást. A régiségek iránti helyi érdeklődésben és a tudományos kutatásban tehát először a legtávolabbi múlt, a római kori réteg fontossága tudatosult, de feltárásához, védelméhez idő kell.4 Emlékeit élvezetesen fogja ismertetni a nem szakértő olvasóközönséggel a klasszika-filológia művelője, Révay József (1881-1970), a két világháború közötti népszerűsítő munkájában. Módszerének (az úgynevezett „sétáló archaeológiának”) lényege az, hogy az egykor voltat belehelyezi a jelenkoriba, vagy inkább azzal összemossa, ügyes, anakronisztikus fogásokkal, átúsztatásokkal, az ókori és a jelenkori helyet egymásra vetíti. Szentendre csendessége, amit a hétvégi kirándulók annyira kedveltek, épp ellenpontja volt a római kori állapotoknak: „Kemény harcok színhelye volt [...]. Ma azonban csend és béke honol itt a Duna-parton, csónakok rajzanak a vízen, ünnepi kirándulók siklanak át a szigetre, ahol zene szól, és bizonyára késő kelta utódok kacagnak a napsütésben. Könnyű szél lebeg a víz felett, ringatja a csónakokat és a zene hangjait: békés ünnepi kép, könnyen feledteti a légiók lándzsáit, a jazig és szír íjak süvöltését s az évezredek előtt annyiszor felharsant harci zajt a Duna-vonal fölött.”5 A képzelet könnyen eljátszik az egymásba olvadó korszakokkal, de a városi tér rendszerébe már nem ilyen egyszerű beilleszteni a rómaiak hagyatékát. Rómer Flóris leírása után hosszú évtizedekig váratott magára a castrum feltárása, majd a két világháború között haladt előre, és az 1950-es évektől kezdve Szentendre településtörténeti előzményének kutatása a megyei múzeum rendszerében kapott intézményi keretet.6 Hosszú távon azonban nem Róma töredékei váltak a városimázst meghatározó történelmi emlékekké, hanem a késő barokktól induló újkori építészeti örökség. A középkorból egyedül a középkori eredetű katolikus plébániatemplom maradt fenn számottevő, jelképiséggel is felruházható építészeti emlékként, az oszmán hódítás időszakának pedig egyáltalán nem voltak számításba jövő maradványai. A18-19. századi építészet értéke, megbecsülésre méltó volta azonban nem volt mindig magától értetődő. A kiváltságos mezőváros építészeti hagyatékát - bár sokkal inkább szem előtt volt, mint a római emlékek - még fel kellett fedezni; semmi különös nincs abban, ha az időben közeli emlékek értéke nem tudatosul. Némi távlatra volt szükség tehát a 18—19. század épületeinek felértékelődéséhez. Fényes Elek (1807-1876), a korai statisztika neves művelője szűkszavú leírásában a templomok voltaképpen már tanújelek, emlékek, mégpedig annak bizonyítékai, hogy Szentendre „hajdan 146. kép Részlet a castrum területén kiállított egyik római szarkofágról, 3—4. század (Magántulajdon;fotó: Erdősi Péter, 2011) 2 Maróti Éva munkájában találjuk George Miles és Richard Pococke (1736) beszámolóját a „magasan kiálló” romokról, a Bolhavár néven említett burgus-118. századi térképen, illetve ő hivatkozza Nagy Lajos régész említését a castrumot jelölő (ma már ismeretlen) szintén 18. századi térképről (Maróti 1997: 354-355). Az emlékek összegyűjtése céljából kiküldött kéttagú bizottságra: Vbit 1958: 62-63. A szőlőkben előkerülő emlékekre, a városba vitelükre, befalazásukra, egy részük elkallódására: Dinnyés et al. 1986: 248. Pajor Gáspár szőlőjében is előbukkantak régiségek, amelyek egy része a Nemzeti Múzeumba került, és Neskó Lázár kereskedő költségén már 1830-ban folytattak ásatást (Maróti 1997: 354-355). Feliratos köveket többek között a városházának és Dumtsa Jenő házának az udvarán, a szerb ortodox püspöki kertben és a püspök szőlőjében találtak (Gerecze (szerk.) 1906: 636). 3 Rómer Flóris 1857. évi akadémiai beszámolójának kéziratát Nagy Tibor idézi (Nagy 1942: 261), de Rómer saját áttekintésében (Rómer 1863: 44) is említi röviden a castrumot („erődöt”). A castrumról készített ábrázolására: Dinnyés et al. 1986: 248; Maróti 1997: 355. 4 Szarkofágtemetkezés feltárására a helyiérdekű vasút foldmunkálatai során: Kuzsinszky 1888. A római antikvitás mellett a 19. század utolsó harmadában már ismert avar leletet az archaeológia (Pulszky 1874: 6, 9). Ez utóbbit említi a megye monográfusa is (Galgóczy 1877-1877: III. 70), de nála hiányzik a római referencia. 5 Révay é.n. [1943]: 72. V.ö. a szöveg átdolgozott verziójával: Révay 1965: 60. 6 Nagy Lajos, Nagy Tibor 1930-as évekbeli ásatásaira, valamint az 1950-es évektől kezdődően Soproni Sándor kutatásaira: Dinnyés et al. 1986: 248; Maróti 1997: 335-356. A muzealizációra, egy kőtár kialakítására: Maróti 2003: 6. A régészet egyéb eredményeire lásd még a függelékben található bibliográfiát. 220
