Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)

II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Villa Sancti Andreae: a középkori múlt

Darkó Jenő - Erdőst Péter: Villa Sancti Andreae

amelyben Visegrád volt a meghatározó pont. A szentendrei birtokcsere a visegrádi uradalom kiterjesztésének szándékát jelezte, akárcsak három évtizeddel korábban Maros megszerzése, és a későbbiekben Rosd-sziget, azaz a Szentendreisziget egészének királyi birtokká tétele.90 A királyi udvart befogadó, annak méltó környezetet teremtő visegrádi vár szolgálata, szükségleteinek teljesítése lett most az uradalom más falvaihoz hasonlóan Szentendre feladata is. A vár építése a 14. század során, I. (Anjou) Károlytól kezdve I. (Nagy) Lajos uralkodásán át, Luxemburgi Zsigmond idejéig folytatólagos volt; Zsigmond Budára költözésével megtorpant ugyan, de Mátyás korában újrakezdődött. Az építkezés nagyszabású munkáját, az udvar igényeinek kielégítését szolgálhatta a maga eszközeivel, ami egészen a 16. század derekáig - az oszmán uralom berendezkedéséig - adott neki feladatokat és mért rá terheket.

Királyi birtok Visegrád vonzásában

A 14. század elejétől kezdve több forrás marad a szentendreiekről, mint azokban a századokban, amikor a falu még egyházi birtok volt, és ha töredékes is ez az anyag, már valamivel árnyaltabb, változatosabb az összkép. A birtok tartozékait leíró oklevelek alapján felvázolható a helyi gazdaság néhány jellemzője.91 A faluval malmok, szőlők, szántóföldek, rétek és egyéb tartozékok kerültek a király birtokába. A hajók és a szekerek utáni vámot, amely eddig a püspökségnek járt, mostantól a király szolgálói szedhették be. A hajók járása a Dunakanyar és az Óbuda, Pest, Buda közötti vízi szállítást biztosította, a szekerek pedig a Pilis erdeiből hordhatták a fát Szentendre érintésével.92 A falu ily módon részese lehetett az erdőgazdaság, fakitermelés rendszerének, és erre utal az a későbbi adat is, hogy az óbudai klarissza apácák fa beszerzésére kaptak engedélyt a királytól.93

A birtokcsere után beállt változás jele a helyi társadalomra - vagy annak egy részére - alkalmazott „királyi népek” kifejezés, amit már egy, a birtokcsere után két évvel, 1320-ban kelt oklevél használt. Talán az addig ott élő, az egyházhoz kötött emberek minősülnek át, talán újak települnek a helyükre vagy melléjük. A királyi birtokok népét hasonló állapot jellemezte, mint az egyháziakét, de az ország urától való szolgai függés nem zárta ki, hogy bizonyos kiváltságokat szerezzenek tőle.94 Esetünkben ez meg is történt, bár felemás módon. I. (Anjou) Károly mentesítette Szentendrén és Bogdánban lakó népeit az alól, hogy Buda és Esztergom között „áruik és javaik” után vámot fizessenek.95 Mentességüket azonban hamarosan szűkítették egy náluk jelentősebb csoport érdekei. A Nyulak-szigeti domonkos apácákkal kerültek szembe, akik még az Árpád-házi királyok idejében vámszedési jogot kaptak - ők voltak a budai vásárvám haszonélvezői.96 Minden bizonnyal a szerzetesrend panaszának engedett a király, amikor a szentendrei és a bogdáni királyi népeknek tett engedményét visszavonva elrendelte, hogy „a szokásos módon” fizessék meg az apácáknak járó vámot, mert jogaik, bevételeik nem csorbulhatnak.

A nyúlszigeti domonkos apácakolostor Anjou Károly politikájában megkerülhetetlen tényezőt jelentett. Ott nyugodott az 1276-ban boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő, Margit, valamint V. István király. Az Árpádok emlékezetének ápolása Károly uralkodói legitimációjának és reprezentációjának lényeges eleme volt, melyben királyi elődjeinek

90 Az Árpád-kori Rosd-szigetre: Györfly 1998: 694; Mályusz 1981:278-279.

91 Az 1318. évi oklevelekre: Györffy 1998: 697. „[...] tartozékaival (a hajók és a fát szállító kocsik vámjával, malmaival, szőleivel, földjeivel), a Tahi melletti Kecskeszigettel, valamint a Rozsd- (Szentendrei-) szigeten lévő vizafogóval és földekkel”, illetve a hozzá tartozó, hajók és a fát szállító szekerek után fizetendő vámmal („cum tributo, quod debetur de navibus et curribus, qui ibidem ex lignis honerantur”). A két oklevél szövegezése nem teljesen egyezett, a királyé bővebb volt, és az eddigiekhez hozzáfűzte: „[...] molendinis, vineis, terris arabilibus, fenetis et aliis utilitatibus ad eandem villam pertinentibus”. A Pilis megyei vámhelyekre: Tringli 2001: 128.

92 Weisz Boglárka a „cum tributo quod debetur de navibus et curribus qui ibidem ex lignis honerantur” kifejezést úgy értelmezi, hogy nemcsak a szekereken, hanem a hajókon is fát szállítanak (Weisz 2013: 362).

93 MNL OL, DL 16631. Csánki 1890-1913:1.15.

94 Bolla 1998:144-200; Kis 2010.

95 „[...] inter Budam et Strigonium nullum alicui tributum et telonium de suis rebus et mercibus solvere tenenantur”. I. (Anjou) Károly 1320. évi oklevele: MNL OL, DL 2002. Átirata: MNL OL, DL 2007. Kiadása: АО 1.571 (515. sz.). Regeszta: Bakács 1982:123 (365. sz.); Bártfai 1938: 35 (187. sz.); AnjOklt. V. 328-329 (883. sz.). Hivatkozza: Tringli 2001: 129 („de proventibus et juribus predictarum dominarum excepcio vel diminucio fiat aliqualis datum”). 1320. augusztus 23-án Károly király a Nyulak-szigeti apácák kérésére átírja iménti oklevelét (Bakács 1982:124, 367. sz.; Weisz 2013:363). Ezen a ponton markáns eltérés mutatkozik egyfelől Szentendre és Bogdán, másfelől Maros elbírálásában. A marosiak 1323-ban kaptak vámmentességet Károlytól (Weisz 2013: 263). A szentendreiekkel és bogdániakkal ellentétben, akiktől a 15. században Mátyás király újra elveszi a mentességet, a marosiaknak nyújtott kedvezményt I. (Nagy) Lajos és Luxemburgi Zsigmond újra átírja. Ez utóbbira: АО II. 86-87 (81. sz.); Anjou-oklt. VII. 225 (481. sz.).

96 Weisz 2013: 363. Az apácák által Buda kapujában beszedett budai vásárvámra (1288,1290): Weisz 2012:22,34,40. A kialakuló városok piacait ellátó paraszti árutermelés, a helyi áruforgalom kontextusában emh'ti a szentendreiek vámmentességét és annak elvesztését (Szűcs 1993:250).

212