Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Villa Sancti Andreae: a középkori múlt
A középkori múlt bérbe adta „Bekafolo” avagy Békafalu nevű földjét, az ott lévő malom kivételével, évi egy ezüstmárkáért, amit Szent Mihály napjáig, azaz szeptember 29-ig kellett megfizetniük.68 Ha a szentendreiek tartósan is meg akartak ott telepedni, szándékuk minden bizonnyal akadályba ütközött, mert az apát a bérlet feltételeként kikötötte, hogy saját embereit a birtokra telepítheti, falut építhet, és visszaveheti a földet. A bérbevétel és az éves bérleti összeg kitermeléséhez fűzött remény mégis egyfajta gazdasági potenciált jelez Szentendre lakossága részéről; a mezőgazdasági termelés révén immár bekapcsolódhatott a pénzgazdálkodás áramába. A 14. század elején a szentendrei birtokhoz vám tartozott, amit az áthaladó hajók és a szekerek után kellett megfizetni.69 A település kétségkívül annak köszönhette a vámjogot, hogy püspöki udvar helyszínéül és főesperesi központként szolgált. Az 1295. évi földbérletről szóló dokumentumban szerepelt a falu Eyhor nevű bírája és két másik elöljáró, Ulricus és Jacobus. Ulrich neve német, és Eyhoré sem cseng másként.70 Néhány adatból nem vonható le messzemenő következtetés, de a két vezető neve alapján talán megkockáztatható az a feltevés, hogy a falu lakosságának egy része német eredetű lehetett ebben az időszakban. A tatárjárás után, a 13. század második felében zajló német bevándorlás összefüggött Buda városának épülésével és benépesítésével, emellett Visegrádon, Vácott és Maroson is keletkeztek német településrészek.71 1295-ben, vagyis a földbérlet ügyével egyidejűleg, két budai német polgár bérelte a szentendrei tizedet a veszprémi püspöktől, Kelenföld, Buda, Keszi, Örs, Nyék és Tát (vagy Tétény) tizedével együtt, összesen 140 márkáért.72 A térség falvainak gazdasági erőforrásai tehát a budai polgárok látókörébe kerültek, és megfontolandó a kérdés, hogy nem álltak-e kapcsolatban a szentendreiekkel. Míg a bérlet - a szentendreiek részéről a közeli földé, a budaiak részéről a szentendrei tizedé — a gazdasági terjeszkedésjogszerű formája volt, a veszprémi egyházi és a visegrádi királyi birtok viszonya távolról sem konfliktusmentes. A visegrádi várat a mongol támadás elpusztította, de utódja a 13. század második felében már épült. Pilis megye ispánja - a visegrádi várnagy - itt tartotta a rezidenciáját.73 Visegrád megerősítése maga után vonta a váruradalom kibővítését. Evégett szerezte meg 1285-ben IV. László Maros birtokát a Duna túlsó partján csere útján a Rosd nemzetségtől.74 Ez a terjeszkedés Szentendrét sem hagyta érintetlenül. Az Árpád-kor utolsó évtizedeinek dokumentumai két alkalommal is tudósítanak a várnagyok önkényes eljárásáról, hatalmaskodásáról. Az első ügy a marosi birtokcsere előtti években történt. Erzsébet királyné, IV. László feleségének 1283-as oklevele szerint Domokos, a korábbi visegrádi várnagy feldúlta a veszprémi egyház Szentendrén és a Kecskeszigeten lévő birtokait.75 Az oklevél által használt „lerombolás”, illetve „elnéptelenítés” jelentésű destructio és desolatio szó némi képet nyújt a tett súlyáról, és Domokos módszereinek durvaságát a másutt véghezvitt kegyetlenkedései is érzékeltetik.76 Talán kevésbé vehemens, de szintén jogsértő tettet követett elTralusius várnagy, amikor a püspök birtokára embereket telepített a közeli - Pilisszentlászlóval azonosítható - Kékes faluból.77 A konfliktus híre a Szentszékig jutott. A pápának 68 MNL OL, DF 229864 (A pilisi apát tanúsítványa „Bekafolo” néven földnek (terra) a szentendreieknek történt bérbeadásáról). Kiadása: HO V. 78. (65. sz.). Regeszta: Bakács 1982: 95 (249. sz.); Bártfai 1938: 27 (145. sz.). Bakács István és Bártfai Szabó László tévesen közli azt, hogy az apát telepítésre, falu létrehozására hatalmazta fel a szentendreieket. Az oklevél szövegéből egyértelmű, hogy a faluépítés („villam construere”) jogát az apát magának tartja fenn, nem adja át a szentendreieknek. Györffy Györgynél „Békafalu” a Pilisben, Szentkereszt és Szentlászló között helyezkedik el (Györffy 1998: 697, a „Pest és Pilis megye a Csepeli-Nagyszigettel a XIV. század elejéig” című térképmelléklet). A veszprémi püspök földjével érintkező terület nevének olvasata csakugyan lehet Békafalu - az oklevél külzetén található „Bekafalw” alaknak megfelelően -, de hajlanánk a „Békaföld” olvasatra, hiszen az oklevél szerint falu nincs a földbirtokon. Bártfai és Bakács az oklevél regesztájában a helyet Békásmegyerrel azonosította, ami fenntartással kezelendő, mivel utóbbit 1212-ben már faluként említik, és 1287-ben már Békásmegyer a neve (Györffy 1973: 317, 347 — 117. jegyzet). A pilisi ciszterciek malmaira: Ferenczy 2014. 69 Weisz 2013: 362-363. 70 Az Ulricus/Urricus név előfordulásaira: Fehértói 2004: 776. Az Eihor/Eyhor név egyetlen példája ez az eset (Fehértói 2004: 272). A 13. századi faluközösségekre és igazgatásukra, az élükön álló falusbírókra: Bolla-Horváth 1977: 18-22. A falvak adóterheire, behajtásukra: Bolla-Horváth 1977:22-26. 71 A német bevándorlási hullámra: Fügedi 1981c. A német településrészekre: Szűcs 1993: 158. 72 A budai rektor és a város esküdtjei 1295-ben tanúsítják, hogy Benedek veszprémi püspök bérbe adta Kunth Prenner comes és Hermann Morthon comes, budai polgárok részére többek közt („de sancto Andrea, de Kerenfeld, de magno cultellu budensi, de Keszu, de Ursy, de Neek, ac de Thatheu”) a szentendrei bor és termények utáni tizedet. MNL OL, DF 200052. Kiadva: Fejér CD IX/7. 715 (57. sz.); Gárdonyi (szerk.) 1936: 290—291 (272. sz.). Regeszta: Bártfai 1938: 27 (146. sz.); Bakács 1982: 96 (251. sz.). A budai pénzverőháznál Prenner examinator, „az ezüst finomságát megállapító ötvös szakember”-ként, továbbá városi esküdtként szerepel (Szende 2012: 139). 73 Búzás 1996:119. 74 Knauz II. 197,207; Mályusz 1981: 278. A cserére: Karácsonyi 1900-1901: III. 23 (Rosd). „Márk és testvére Miklós 1285-ben átengedték marosi jószágukat a visegrádi királyi vár számára s ezért kapták a királytól Bagód (Bogud) földét Szentendre ésTah közt.” Bártfai 1938: 22 (114. sz.). 75 Erzsébet királyné 1283. évi oklevele: MNL OL, DF 200706. Kiadása: Fejér CD VII/2. 97-99 (370. sz.); VO 86-87 (49. sz.), 12. kép. Regeszta: Bártfai 1938: 20 (105. sz.); Bakács 1982: 78 (185. sz.); Szentpétery-Zsoldos (szerk.) 2008: 128-129 (204. sz.). 76 Domokos várnagy Fejér megyében a királynéi birtokból kapott földjén hatalmaskodott a királyné ott élő népeivel, földbe ásatta és megölte két tisztségviselőjét. A királyné büntetésül elvette tőle a birtokot és a veszprémi egyháznak adta. Szentpétery-Zsoldos (szerk.) 2008:128-129 (204. sz.). 77 Kékes kapcsán: Györffy 1998: 700-701. 209
