Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Villa Sancti Andreae: a középkori múlt
A középkori múlt Az országos társadalom- és művelődéstörténetben Fulco alakja jól dokumentált példája az egyházi szolgálatot végző hospeseк korabeli csoportjának. A személye köré szőtt további elképzelések azonban nem meggyőzőek. Klerikusi szolgálata miatt könnyen tűnhetett afféle „íródeáknak”, a püspöki iroda írnokának, hospesVént pedig „vendégdiáknak”. A magyar művelődéstörténet egy jeles kutatója egyenesen a Szent Imre-legenda szerzőségével ajándékozta meg, és ez a vitatott azonosítás kitartónak bizonyult.58 Abban persze nincs semmi meglepő, hogy ez a hagyomány gazdagítani kívánta a szentendrei kultúra történetét egy aránylag jól ismert írástudói életpálya által. De voltaképp mi múlik Fulco szentendreiségén a helység középkori történetére nézve? Hiszen bizonyára éltek ott sokan, akik működtették az udvarházat, miközben maga a főesperes ideje java részét másutt töltötte. Igaz, az 6 nevüket már homály fedi; emiatt is lenne oly nagy hatása az utókorra egy névnek, s egy olyan érdekfeszítő élettörténetnek, amilyen Fulcóé?59 S az ő egyéni történetén túllépve: lehetett-e a püspöki udvarház, a főesperességi központ a Pilis megyei írásbeliség egyik letéteményese, képviselője? Az 1146-ban és 1240-ben Szentendrén kiállított oklevelek a veszprémi püspök és a királyi jegyző alkalmi jelenlétének eredményei, így nem igazolnak helyben lévő, rendszeres írásbeliséget. E két adatnak nincs folytatása: további, Szentendrén kiadott okleveleket nem ismerünk, a település nem tartozik a megye hivatalos írásbeliséget biztosító egyházi hiteleshelyei közé.60 Mindamellett lakhatott itt néhány írástudó, aki a főesperesség hétköznapjaiban felmerülő ügyek intézéséért felelt, a birtok igazgatásához szükséges feljegyzéseket készített, ám ilyen források nem maradtak ránk. S ami a tágabban vett szellemi életet illeti, ez ekkoriban nem jelentett sokkal többet annál, amennyit a papok - mint megannyi faluban - eljuttattak a plébánia híveihez. Fulco különleges esetét leszámítva a 13. század végéig sem egyéni, sem kollektív jellegű feljegyzés nincs a lakosságról. A források pusztulásával magyarázhatjuk ezt, vagy talán más oka van? A falu mindennapi életében a kor fogalmaival mérve egyelőre nem történik olyan esemény, konfliktus, amit okiratba kellene foglalni - hiszen az egyházi birtok kevésbé változékony, mint a világi magánbirtok —, vagy ha mégis, később elkallódik az irat? Egyvalami biztos: a település 135. kép Szentendrén feltárt középkori téglatöredék, 13. század (FEMÚZ, 80.58.1) 58 A Szent Imre-legenda szerzője elmondja magáról, hogy Almos herceggel Konstantinápolyban tartózkodott. Erdélyi Lászlótól ered az a feltevés (Erdélyi 1930: 45-46; Erdélyi é.n. [1936]: 62,137), miszerint a szerző talán Fulco lehetett. Ami nála még csak feltevés volt, az Gutheil Jenőnél, a középkori Veszprém kutatójánál már bizonyosság (Gutheil 1977: 268, 39. jegyzet), mondván a szerző Almos herceg konstantinápolyi útitársa, aki „amint végrendeletéből kitűnik, Fulkó volt”. Ez azonban a végrendeletből valójában nem tűnik ki. Fulco az oklevél tanúsága szerint Almos „távozása után” („post ejus discessus”) Szerafin esztergomi érseket, majd a veszprémi püspököket szolgálta. Szerafin érseksége 1095 és 1104 közé tehető, Máté pedig 1102 és 1113 között volt veszprémi püspök. Álmos szentföldi útjának időpontja ezzel szemben esedeg 1107 (Erdélyi (szerk.) 1902:276), 1108 előtt (Kristó 1974: 114—115), 1108 vagy 1109 (Bartoniek 1938: 443). Fulco tehát nyilvánvalóan nem állt a Szentföldre utazó Almos szolgálatában. A hercegnek az oklevélben szóba hozott távozása egyébiránt egy másik utazását jelenti, vagy passaui menekülését (1103 és 1105 között), vagy Horvátország elhagyását (1095). Ezekre: Knauz II. 71; Madzsar 1931: 56. Fulco szerzőségét vitatta még: Madzsar 1931: 56-57; Bartoniek 1938: 443-448; Horváth J. 1954: 153; Tóth S. 1962: 11-15 (ennek ismertetései: Kurcz 1964; Kubinyi 1965); Csóka 1967: 199-200. Az eltérő nézeteket legújabban összefoglalta: Szovák 1996: 548 („A szakirodalom a szerző kérdésében — talán nem eléggé megokoltan — Madzsar Imre és Bartoniek Emma felfogását tett magáévá”). Bollók János amellett foglalt állást, hogy a legenda szerzője ismereden („más forrásokban pedig mindeddig nem került elő rá vonatkozó utalás”), de a szöveg gondos elemzése alapján Madzsarhoz hasonlóan arra jutott, hogy mint szerzetes („minden valószínűség szerint a pannonhalmi közösség tagja”) határolható be (Bollók 1996: 342-344). Ezzel szemben Erdélyi László úgy vélte, hogy a szerző nem volt szerzetes, s Fulco személye éppen megfelelt ennek a feltevésének; és már ő használta a hospes clericus fogalomra a „vendégdiák” kifejezést (Erdélyi 1930), amely később aztán divatossá vált. Például: Gutheil 1977: 84 („vendégdiák”), 85 („a veszprémi egyházmegye első ismert íródeákja”, a „Szent Imre legenda valószínű szerzője”), 227 (a vérteskeresztúri monostornak tett adomány a „vendégdiák” által), 268 (38-40. jegyzet). Ehhez hasonló a püspöki írnok képzete, miszerint „a püspöki irodában működött Fulco nevű klerikus írnok" Szentendrén (Katonáné Szentendrey 1998: 35). 59 Ennek kapcsán lásd az 1960-1970-es évek népszerű kiadványának megfogalmazását, miszerint az „olasz származású Fulco barát lakott élete végén Szentendrén, és így őt tekinthetjük az első szentendrei írónak” a Szent Imre-legenda szerzőjeként. Boros—Soproni—Szombathy 1977: 85—86. 60 Az 1046. évi oklevél kapcsán a püspök udvarháza hiteleshelyként került egy helytörténeti kiállítás kísérőfözetébe (Cs. Balogh et al. 1996b: o.n.). Esetünkben az udvarház csak helyszín, nem intézmény, és a kiadó a király. A Pest megyei hiteleshelyekre: Tringli 2001: 185-186. A veszprémi egyházmegye területén működött hiteleshelyekre: Bilkei 2010:59.1458-ben a szentendrei Thomas Christel a váci káptalanhoz fordult, amikor oklevélre volt szüksége a kékesi pálos kolostorral tett cseréjéről (MNL OL, DL 15203). Az oklevél kifejtését lásd később. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy szövegének ezt a mozzanatát a későbbiekben hivatkozott regeszták nem tartalmazzák. 207
