Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)

II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Villa Sancti Andreae: a középkori múlt

DarkóJenő — Erdőn Péter: Villa Sancti Andreae

Falu a püspökség birtokában

Míg a főesperesek földrajzilag távol eső ügyeiről aránylag több szó esik, eleinte alig értesülünk a szentendrei lakosság helyzetéről. Élete két meghatározó épület köré szerveződhetett: az egyik a püspöki udvarház, a másik a dombtetőre épült plébániatemplom volt. Az utóbbi az 1100-as években biztosan létezett, ezt jelzi a helyi közösség védőszentjének neve, az először 1146-ből dokumentált Sanctus Andreas. Egy korai templom all. század folyamán elkészülhetett, talán már a sólyi oklevélben leírt adomány idején álló épület lehetett. Mai alakjának építéstörténetében a 13. század második fele a legkorábbi ismert szakasz,53 ami keletkezésének datálását egyáltalán nem könnyíti meg, de utal a település egyházi életének tatárjárás utáni újraindulására.

Keveset tudunk arról is, hogy az ide telepített főesperesség jelenléte miképpen befolyásolta a szentendreiek életét, de bizonyára meghatározta a szentségek kiszolgáltatását, amennyiben a plébános a főesperesség szervezeti keretében kapott erre jogosultságot, és a közösség ebben a rendszerben fizette az egyházi tizedet püspökségének.

A háromszáz éves időszakban, amelynek során még alig maradt ránk információ a lakosságról, a 12. század derekán Fulco hospes esete vonja magára a figyelmet. Szentendrén, a püspöki udvarházban foglalta írásba 1146- ban II. Géza király jegyzője Fulco végrendeletét.54 Az informatív dokumentum sokat elárul e személyiség életéről, pályafutásáról. Külföldről vándorolt be a Magyar Királyságba, a „vendég”, „jövevény” jelentésű korabeli kifejezés szerint hospes volt. Érkezésekor Almos herceg -1. (Könyves) Kálmán király testvérének és riválisának - szolgálatába állt klerikusként. írástudásával hozható összefüggésbe a szolgálatát megnevező servitus clericalis formula, sőt az első ismert magyarországi világi írástudóként is felmerült a neve.55 Később, Almos „távozása után” egészen öregkoráig Szerafin esztergomi érseknek és több egymást követő veszprémi püspöknek szolgált: ez az időszak - a megnevezett egyházi vezetők működésének adataiból következően — mintegy negyven évet fogott át, és legkésőbb 1142-ben, vagyis néhány évvel a végrendelkezés előtt zárulhatott.56 Szolgálata végeztével Fulco oblatus lett, a bencés rend pannonhalmi Szent Márton monostorához kötötte magát, anélkül, hogy szerzetesnek állt volna. Lányát tette egyik örökösévé, tehát családos lehetett, ami nem összeférhetetlen egy világi ember egyházi szolgálatával. Hosszú élete során szép vagyont szerzett. Birtokai egy részét vásárolta, de II. Istvántól és II. Bélától királyi adományt is kapott. Végrendeletében a Szent Márton monostor, Ugrin ispán vértesszentkereszti monostora és a lánya között osztja szét a javait. Három birtokáról tesz említést: a Pilis túloldalán, az Esztergom megyei Táton lévő birtokán (praedium) udvarháza (curia) és háza (domus) állt, ugyanitt három szőlője és szántóföldje, illetve rétje volt; a másik birtoka, egy szántóföld és rét távolabb, a Vértesben feküdt; a harmadik egy gyümölcsössel rendelkező birtok a ma már nem azonosítható „Wamma” nevű helyen került említésre.57

Vajon lehetett-e szentendrei vonatkozása Fulco hospes életének, azon túl, hogy testamentuma ott készült? Szentendrén lakott-e, kötődhetett-e a veszprémi püspökséghez még akkor is, amikor a pannonhalmai bencések oblatusa volt? Vagy csak végakaratának felvételekor tartózkodott a településen; netán épp azért ment a szentendrei udvarházba, hogy a király jegyzőjétől - a királyi kíséret előkelő tagjainak jelenlétében - megszerezze ezt a dokumentumot? Szolgálata és birtokainak fekvése nem bizonyítja, hogy a végrendelet megíratásának alkalmi ügyénél több szál fűzte volna Fulcót Szentendréhez. A Táton lévő közeli birtok ismeretében nem zárható ki valamiféle kötődése, udvarháza láttán azonban feltételezhető, hogy életének súlypontja Táton lehetett. Ha Szentendrén is lettek voltak javai, valószínűleg bekerültek volna a végrendeletbe.

53 Voit 1958: 108; Dinnyés et al. 1986: 270; Tari 2000: 123-124. Téves az állítás, miszerint az esztergomi keresztesek 1294-ben lerombolták a szentendrei plébániát (Voit 1958:108; Horler 1960:22-23,189 (13. jegyzet); a helyreigazításra: Vas 1971; Dinnyés et al. 1986:272). Valójában az Esztergom melletti Szent András plébánia esett a keresztesek akciójának áldozatául. Ez az Esztergom melletti Abony („Obun”, hibás olvasatban „Obacz”), más néven Szentkirály településen állt, ahol az ispotályos rendnek háza volt (Györfiy 1987: II. 277—282; idézi: Mező 2003: 34). A keresztesek elleni, hosszan elnyúló per a veszprémi püspökség számos konfliktusának egyike.

54 MNL OL, DF 206815. Kiadása: ÁÚO 1.58-59 (25. sz.); Erdélyi (szerk.) 1902: 598-599 (10. sz.). Kivonata: RA 1.25-26 (73. sz.); Bártfai 1938: 2-3 (7. sz.); Bakács 1982: 28—29 (7. sz.).

ss Fulco életpályáját Szovák Kornél ismerteti, aki a végrendeletet tartalmi és formai szempontból is elemzi (Szovák 1996). Szerinte Fulco volt „az első ismert magyarországi (neve után talán német) világi írástudó” (Szovák 1996: 548). A „servitus clericale” kifejezés értelmezései kapcsán, egyrészt Almos herceg, majd a veszprémi püspökök „clericusa” (RA I. 24); másrészt Fulco mint az egyházi elit „klerikus”, „hospes clerikus”, kormányzati szakértelemmel bíró tagja, akiről „oklevele nélkül nem is gondolnánk, hogy típus képviselője, s hozzá hasonló több oly klerikusnak nevezett világi is élt Magyarországon, akiknek hivatása az írásos munka végzése, mint látjuk, még egyháznagyok mellett is” írta Mályusz Elemér (Mályusz 1971: 41-42). Pályája és társadalmi besorolása Kristó Gyulánál Mályuszéval egyező (Kristó 1987: 1165,1085,1168). A Fulco, Fulko személynévre és variánsaira: Fehértói 2004: 313,318.

56 A Fulco által megnevezett Szerafin érsekre (1095 k.-1104): Knauz I. 68. A veszprémi püspökökre (1102-1146 előtt): Mon. Rom. Vespr. I. Bevezető, 77—78.

57 A birtokok ismertetésére: Erdélyi (szerk.) 1902: 276; Szovák 1996: 547.

206