Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Falu a hódoltság peremén: Szentendre a török korban
Szentendre a török korban Újabb fordulat állt be a történetben, amikor Budai úgy döntött, hogy „rácokat” telepít a birtokaira.89 A vármegyei hatóság 1668-ban rá is kérdezett, hogy ő „szállította”-e meg velük Pomázt és Kalászt. A szentendreiek erre a kérdésre egybehangzó igennel feleltek. Egyikük még azt is hozzátette: „míg meg nem szállította az rácokkal” a pusztákat, „az dézsmát adtuk Buday Uramnak”. Vagyis az 1640-es években még létező megállapodás a rácok bejövetelével ért véget: a földesúrnak már nem állt érdekében, hogy másnak a jobbágyait a földjeire engedje, amióta a sajátjai lakták a két helységet. A letelepített lakosság és a szentendreiek feszült viszonya végül robbanáshoz vezetett. Ez vehető ki abból a tudósításból, amely a „villongást csináló” szentendreiek, az óbudaiak és a rácok „háborúságát” említi, és tettlegességről szól az a jegyzőkönyv is, amely a Budai Pál kérésére indult megyei vizsgálat során készült.90 Eszerint 1652 júliusában a szentendreiek elfoglalták Budai Pál pomázi, kalászi és szenesei birtokainak egy részét. A földesúr felperesként jogi útra terelte az ügyet a komáromi várkapitánnyal szemben.91 Az ügy előzményei kapcsán a jegyzőkönyv - az 1668-as visszaemlékezésekkel egybehangzóan - kitért arra, hogy Budai az Esterházy Páltól kapott területeket eleinte árendába adta a szentendreieknek, de arról hallgatott, hogy a rácoknak milyen szerepük volt a történetben. 1652 júliusában a szentendreiek, nem törődve a Johann Puchhaim főkapitány által a budai pasának írt levéllel, török földesuraikhoz siettek - így a jegyzőkönyv -, majd az ők és a budai kádi vezetésével, néhány monostorit, tótfalusit, bogdánit és pócsmegyerit maguk mellé véve, elfoglalták a pomázi és kalászi földek és rétek harmadát, sőt a szencseiek nagy részét, és önkényesen határjeleket állítottak. Puchhaim főkapitány itt említett levele bizonyára az efféle erőszakos földfoglalást próbálta tiltani, ám a szentendreiek - az ő akarata ellenére és a háta mögött - a török hatóság és földbirtokosok egyetértésével törtek rá Budai területére, aki emiatt eljárást indított, a tettesek megbüntetését és a határjelek lerombolását követelte. Puchhaim alperesként Pomáz és Szentendre közti határjárást kért a megyétől, amit az le is folytatott 1652 szeptemberében. A per további tárgyalásain a főkapitány, illetve utódja nem képviseltette magát, így a megye 1657-ben a Budai álláspontjának megfelelően kijelölt határokat hirdette nagy sokára ki. Mi vezetett tehát a szerződéses viszonytól a konfliktusig? Budai, akinek a birtok megszerzésekor más magyar úr jogaival még nem kellett számolnia, idővel ráébredhetett, hogy meggyűlhet a baja a budai és a komáromi autoritásokkal a szentendreiek és az óbudaiak miatt. Kényelmetlennek érezhette azt a helyzetet, hogy olyan jobbágyok dolgoztak a földjén, akik mögött két tekintélyes szomszéd állt. Meg kellett értenie, hogy a lakatlan helyek külső műveltetése helyett jobban jár a birtokok benépesítésével. A rácok a föld megművelése mellett arra is alkalmasak lehettek, hogy távol tartsák a környékbelieket. Az 1640-es évek végére, az 1650-es évek elejére megtörténhetett a betelepítés, ami fordulatot hozott a szentendreiek és az óbudaiak életében: elestek a földhasználattól, egyik megélhetési forrásuktól. Szembekerültek a pomázi rácokkal, akárcsak földesuraik, a komáromi főkapitányok és Budai Pál egymással. A vád szerint földet foglaló szentendreiek bizonyára a hosszú időn át megszokott művelési formához, a szerződésszerű földhasználathoz próbáltak ragaszkodni, de az sem zárható ki, hogy az addig használt területen túlra akartak terjeszkedni. Valószínű, hogy a század első évtizedeiben még könnyebben szerezhettek területet maguknak: ha szót is kellett érteniük török uraikkal, magyar földesúr ekkor még nem volt a pusztán álló Pomázon és Kalászon. Csakhogy amikor később, az 1650-es években próbálkoztak 130. kép III. Ferdinánd Körmöcbányán vert ezüst dénárjának elő- és hátlapja, 1639 (FEMÚZ, Éremtár WM 510) 89 Hasonlóan foglalta össze a történetet Jakus Lajos is (Jakus 1985:16). A „rácokat” Bács megyei birtokairól hozta Budai (Jakus 1985:16), aki saját Bács megyei rác falvait említi a végrendeletében (Jakus 1985: 28). A betelepítés és a fenti konfliktusokra a kalászi helytörténetben: Kátai et al. 1994: 37-41; Nedelykov 2003: 6—8. Szerb lakosság Pilis megyei megjelenésére a 17. század utolsó harmadában: Szakály 2001: 438. 90 „[...] kiváltképpen Szent Endreiek vilongast tsinaltanak, mely darab földet eginehani esztendöktül fogva követvén Buday Pál uram akaratiábul és engödelmeböl is szantottanak és eltek az Szent Endrejek és az О Budayak is, mell immár azon darab földek miat háborúságot indítottanak egimas közöt az Raczokkal.” Jakus 1985: 16. A forrás lelőhelyét a szerző nem közölte. Az 1652-es határkijelölés tanúvallatási jegyzőkönyve, amely bevezetőjében tartalmazza a pomázi, kalászi és szenesei földek elfoglalásának történetét megtalálható: MNL OL, P 1744,15/5. Kivonatos közlése: Borosy 1998-2000:1.107-108 (84. sz.). Említi: Tettamanti 1981: 12; L. Gál 1988: 35. 91 A komáromi főkapitányi tisztségre ebben az időben: Pálffy 1997: 284. Budai Pál a pert Johann Christoph Puchhaim halála után a tisztébe lépő fivére, Adolph Puchhaim ellen folytatta. Ezt követően szállt a per Szentendre új birtokosára, idősebb Zichy Istvánra. 191
