Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Falu a hódoltság peremén: Szentendre a török korban
A lakosság számáról és összetételéről a török hódoltság korából maradtak fenn az első értékelhető adatok az 1546 és 1590 közötti időszak tahrir defteréiben, a szandzsák népességének és adóinak összeírásaiban.24 Mivel korábbról ilyen részletes forrásaink a falu lakosságáról nincsenek, ezért nem állapítható meg, hogy a hódoltság berendezkedésével milyen mértékű változás történt a középkori magyar állam alatti számához és összetételéhez képest, de hozzávetőleges képet adnak az új hatalmi rendszer fennállásának első négy és fél évtizedében végbement, a népességet érintő átalakulásokról. A dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a 16. századi falu a politikai változások, a nyugtalan idők ellenére sem néptelenedett teljesen el - egy átmeneti időben azonban igen közel állhatott ahhoz, hogy ez bekövetkezzék.25 A defterekben összeírt családfőknek26 pusztán a számát tekintve az új hatalmi rendszer fennállásának első évtizedeiben eleinte növekedés figyelhető meg, mert míg 1546-ban 19 családfőt jegyeztek fel, addig 1559-ben 27-et. Ez azonban csak a felszín, mert az 1546-ban összeírtaknak nem kevesebb mint 79%-a meghalt az 1559-ig eltelő években, a kezdeti népesség fogyása tehát drámai volt: új lakosok bevándorlásával magyarázható, hogy 1559-re a családfők száma végeredményben magasabb lett az 1546-os értéknél. „Szentendri” azon az áron kerülhette el az elnéptelenedést, hogy férfilakossága - és vele együtt bizonyára a családok teljes állománya is - igen nagy arányban lecserélődött. 1559 után a családfők létszáma 1590-ig már nem emelkedik sokkal magasabbra, de nőtlen fiaik száma növeli az összeírt népesség teljes létszámát: úgy tűnik, a bevándorlással a reproduktivitás lehetősége is valamelyest fokozódott. Az 1546-os kezdő pillanathoz képest az 1590-es állapot némi növekedést mutat - 31%-os gyarapodást a családfők számában és 58%-osat az összeírtak egészét tekintve. A családfők számában az 1562-es defter jelzi 33 személlyel a csúcspontot, ahogyan a teljes összeírt lakosság kategóriájában is, ahol összesen 48 fő szerepel. 1580 és 1590 között már kisebbfajta csökkenés mutatkozik (25 családfő), amit 12 nőtlen fiú jelenléte ellensúlyoz, de az összeírtak teljes száma így is visszaesik az 1562. évihez képest. Míg a halálozás 1546-1559 között számottevő, az elvándorlás az időszak egészében nem apasztotta számottevően a közösség lélekszámát. A fogyást a bevándorlás és a születések kiegyenlíthették.27 Az 1562-ben észlelt, növekedéssel Darkó Jenő - Erdőst Péter: Falu a hódoltság peremén 123. kép A vasúti villasoron feltárt török bronztál külső oldalán “Sahibi Ali bej”, vagyis “tulajdonosa Ali bej" felirattal, 16-17. század (FEMÚZ, 67.116.1) 24 A meghódított terület első összeírásának megszervezésére: Káldy-Nagy 1974: 176-178. Káldy-Nagy Gyula a 16. századi szentendrei deflere к adatait (Káldy-Nagy 1985: 557-559) is közölte és értelmezte. Ugyanezeket L. Gál Éva a Zichyek leendő óbudai uradalmának előtörténetét ismertetve annak kontextusába helyezte (L. Gál 1988: 28-29). Az 1559. évi részletes adatokra: Káldy-Nagy 1977:252. Az 1546. és 1562. éviekre: Káldy-Nagy 1971: 78. Az 1546., az 1559. és sz 1562. évi számokat röviden áttekintette: Tettamanti 1981:11. A defterek típusaira, forrásértékükre: Hegyi 1995: 7-9. A szandzsákok összeírásának módszerére: Káldy-Nagy 1977: 7—17; Káldy-Nagy 1985: 5—14; Sz. Simon 2014: 39-44. Mint minden adóösszeírás, ahol a lakosság érdeke a terhek mérséklése, úgy az elemzett szentendrei források adatai is óvatosan kezelendőek. Káldy- Nagy például a helyi bortermelés gyanúsan alacsonyan mértékéről írt az 1559. évi forrás kapcsán (Káldy-Nagy 1985: 559). 25 Pilis megyében a középkori települések 60%-os pusztulásával számolt Makkai László (Makkai 1958: 98). A budai szandzsák népességére vonatkozó későbbi kutatások (Hegyi 1995: 49; Szakály 2001: 335-339) azonban arra figyelmeztettek, hogy „a majdani Pest-Pilis-Solt[-Kiskun] megye területe sem a török berendezkedés pillanatában, sem a török megszállás első félszázadában nem szenvedett olyan károkat, amelyek a szervesen kialakult középkori településhálózatot szétzilálták volna”. Szakály 2001: 339. Szakály Ferenc Pilis megye egy része kapcsán az 1541— 1543 közötti hódítás kiváltotta népmozgás visszafordulását is elemezte (Szakály 2001: 336). A budai szandzsák falvainak ádagos népességére 1546 és 1590 között: Dávid 2005a: 35-36. 26 A defterek népességi adatai közvetlenül csak a férfilakosságot érintik: a családfők, nőtlen fiaik, a családfők nőtlen testvérei és egyéb nőtlenek képezik az összeírás kategóriáit; ezek összege adja ki az összeírtak teljes számát. Ezen belül feltüntetik az állami adót, a dzsizjét fizetőkét. Az 1559. évi összeírás ugyanakkor az előző, 1546-os felmérés óta eltelt időben bekövetkező vándormozgalomra (az el- és beköltözőkre) és a halálozásra is kiterjedt. A családok nagyságát illetően Dávid Géza (Dávid 2005a: 45—46) az ötös szorzó mellett érvel. A népességszámra és -összetételre vonatkozó megfigyelések kapcsán indokolt az óvatosság, mivel az elemzett török adójegyzékek a helyiségeknek nem feltétlenül a teljes lakosságáról adnak képet. Sz. Simon Éva (Sz. Simon 2014) délnyugat-dunántúli (szigetvári szandzsák, kanizsai náhije) eseteket elemezve figyelmeztetett a szandzsák-összeírások, különösen a határvidékiek forrásértékével kapcsolatos körültekintés fontosságára; az általa vizsgált névsorok „csak a lakosság bizonyos, helyenként változó százalékát tartalmazzák, ami alapján az össznépesség hozzávetőleges mértéke még kontrollforrások bevonásával is csak nagyságrendileg határozható meg.” Sz. Simon 2014:137,216. 27 Mindössze egy fő elvándorlás mutatható ki az 1546 és 1590 közötti defterekben - miközben a náhije területén maga Visegrád és két falu elnéptelenedett (Dávid 2005b: 62,65,77-78). A nagyarányú szentendrei beköltözésre, népességcserélődésre: Káldy-Nagy 1985: 557; Tettamanti 1981: 11. A szomszédos Pomáz elnéptelenedésére 1546 és 1559 között: Szakály 2001: 336—337. Szakály Ferenc a hódoltságra támadó hajdúkat mint az elköltözés lehetséges okát is említi (Szakály 2001: 337). 180
